Háromhetes szünet után folytatódik az OTP Bank Liga, a Mezőkövesd Zsóry FC április 4-én, vasárnap 19.15-kor a 2. helyen álló Puskás Akadémia vendégeként lép pályára. A felsőházi rangadóról Pintér Attilát, a Mezőkövesd vezetőedzőjét kérdeztük.

– Véleményem szerint a Puskás Akadémia rendelkezik az egyik legjobb, hanem a legjobb játékoskerettel a mezőnyben. Kitűnő saját nevelésű játékosaik vannak Spandler Csaba, Nagy Zsolt, valamint Tóth Balázs személyében, akik egyre meghatározóbb szerepet töltenek be a csapatukban, illetve az élvonalban. Emellett remek külföldi labdarúgók játszanak ellenfelünknél, többek között ezért sem lesz könnyű dolgunk vasárnap este. Megpróbáljuk az erősségeiket minimálisra csökkenteni, hogy a lehető legkevesebb gólszerzési lehetőségük adódjon, emellett a hibáikat igyekszünk majd maximálisan kihasználni. Azt gondolom, hogy mindig koncentráltan játszunk és minden mérkőzésen megteszünk azért mindent, hogy minél több gólt szerezzünk. Bízom benne, hogy az adódó lehetőségeinket nagy százalékban tudjuk majd kihasználni. Ami a bajnoki szünetet illeti, megpróbáltuk kihasználni ezt az időt arra, hogy tovább javítsuk a játékunkat, minél jobb és folyamatosabb legyen. A sérültjeink állapota folyamatosan javul, de nincs még olyan játékos, aki vissza tudott volna térni a csapatba. Azt gondolom, hogy minden edző számára örömteli az, ha vannak válogatott játékosai és külön öröm, ha magyar válogatott labdarúgó szerepel a csapatban. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy Cseri Tamás pályára lépett San Marino ellen, gratulálni szeretnék neki és a magyar válogatottnak, hiszen sokszor a kötelező győzelmek a legnehezebbek. Emellett gratulálok a Magyar Labdarúgó Szövetségnek és Marco Rossinak az eddigi szerepléshez és sok sikert kívánok mindenkinek a további mérkőzésekre is – mondta mesterünk.

Fotó: Gál Péter

Recommended Posts