A dobogó harmadik fokán telel U15-ös NB II-es együttesünk, bár egy mérkőzésnek még nincs hivatalos eredménye.

Tizenkét mérkőzésen 28 pontot szerzett U15-ös csapatunk ősszel, ezzel harmadik a bajnokságban. A záró fordulóban azonban 2-1-es kövesdi vezetésnél a 76. percben félbeszakadt a Borsod Volán elleni találkozó, ha ezt a három pontot is megkapja együttesünk, akkor eggyel előrébb lép a tabellán.

– A csapat a tavalyi U14-es gárdára épül, 3-4 új fiú érkezett hozzájuk, akik szerencsésen beilleszkedtek. Jó szellemű társaság kovácsolódott össze. A bajnokság a vártnál jobban sikerült, a fiúk átérzik a feladatot, ha a csapatba akarnak kerülni, edzeni kell, s az eredményért pedig hajtani kell. Az ősz folyamán 6-7 fordulón keresztül az élen is álltunk,  egy találkozónk pedig félbeszakadt, ezért állunk a harmadik helyen. Ha a pályán elért eredményt hagyják jóvá, akkor 2-1-re nyerünk, ha megsemmisítik, akkor 3-0-lal írják jóvá a meccset nekünk, s a második helyen fordulunk, amely nagyon jó. Erőn felül teljesítettünk, szeretnénk a dobogón maradni – értékelt Kubinyi József edző.

– Az egész csapat dicséretet érdemel. A góllövő listán Recskó Krisztián holtversenyben az élen áll 13 találattal, de Bercsényi Balázs és Takács Balázs is az élmezőnyben van. A csapat diadala a jó szereplés, de nem szabad senkinek sem hátradőlni – tette hozzá Kubinyi József.

Az U15-ösök mestere elárulta, télen szeretnének erősíteni, olyanokkal, akik lendíteni tudnak a játékon, s komolyan veszik a munkát. Január 11-én kezdik a felkészülést, szeretnénk a szabadban edzeni, lesz egy teremtornájuk, s az alapozás vége felé egy nagypályás tornájuk is. Az U14-esekkel együtt edzőmeccseket is terveznek.

Recommended Posts