Legendaként tekint Gera Zoltánra, futballozott az Anzsi Mahacskalában, hálás azért, hogy Mezőkövesden játszhat. A következő beszélgetésben egy csupaszív játékost mutatunk be, aki a télen érkezett csapatunkhoz.
– Afrikában hogyan indul el egy futballista karrierje?
– Mindig imádtam focizni. Ha tehettem csak a labdát rúgtam. Mint minden diák, én is iskolába jártam, de állandóan a futballon járt az eszem. Az első igazán nagy lépés akkor történt meg, amikor bekerültem egy akadémiára. Akkor nyílt Nigerben, óriási lehetőség volt. Őszinte leszek: sokkal jobban szerettem ott lenni mint a tanórákon. Rájöttem arra, hogy ahhoz, hogy az álmaimat elérhessem, mindent alá kell rendelnem. A fókusz teljesen a labdarúgásra került nálam. Nigerben az egyik legnagyobb kitörési lehetőség a sport. Egy kis sivatagi városból indultam (Arlit) azért, hogy elérjek mindent, amit gyermekkoromban elterveztem. Elképesztően hálás vagyok azért, hogy nap mint nap az álmaimat élem.
– Mit lehet tudni a családodról?
– Nagyon nagy családunk van, igazán összetartó a közösségünk. A testvéreimmel figyelünk egymásra, mindenki otthon él. Én vagyok az egyetlen, aki Európába költözött. A karrier mellett rendkívül fontos, hogy a magánéletben is boldog legyek. Örömmel mondhatom, hogy a párommal már összeházasodtunk, a cél az, hogy saját otthont teremtsünk. Még Nigerben él, de minél hamarabb együtt szeretnénk lenni. Szükségem van a támogatására, arra, hogy erőt adjon a mindennapokban.
– Ha már Európa. Hogyan sikerült tizenkilenc évesen az öreg kontinensre igazolni?
– Az Akokana csapatában játszottam, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy Franciaországba, a Le Mans-ban próbáljam ki magam. Óriási dolog volt ez akkor. Megtettem az első nagy lépést ahhoz, hogy elérjem a kitűzött célokat. Nem volt zökkenőmentes az ottani helyzet, így viszonylag hamar az ukrán Metalurg Doneck-ben találtam magam. Érdekesség, hogy már itt is csapattársam volt Myhailo Meskhi.
– A nagy áttörést az Anzsi jelentette?
– Az Anzsi Mahacskala az az egyesület, amit Európa szerte ismernek az emberek. Tudom, hogy évekkel ezelőtt a válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs is ott játszott. Amikor oda kerültem, akkor a másodosztályban volt a gárda, ám rögtön az első szezonban sikeresen feljutottunk. Sok meccsen játszottam, érettebbé váltam. Nagy élmény volt ott lenni.
– Franciaország, Ukrajna, Oroszország…a következő állomás pedig Magyarország. Miért?
– A legnagyobb magyar klubba igazolhattam. Az akkori fradi edző, Thomas Doll mindenképp le szeretett volna igazolni. Amikor megérkeztem, akkor fogtam fel, hogy mennyire professzionális körülmények közé érkeztem. Rengeteget fejlődtem és tanultam az ott eltöltött évek alatt. Magyar Kupát nyertünk, a bajnokságban pedig másodikok lettünk. Sok barátot szereztem a Fradiban, így különösen várom a hétvégi összecsapást.
– Sikeres éveket töltöttél a fővárosban, majd egy sérülést követően klubot váltottál. Mi szólt a Mezőkövesd mellett?
– Nagyon nehéz nyolc hónapon voltam túl. A sérülés sosem jön jókor, pokoli időszak volt. Remek lehetőségnek bizonyult a Mezőkövesd megkeresése, hiszen éreztem, hogy bíznak bennem. Ennyi kihagyás után fokozatosan kell felépítenem újra magamat. Hálás vagyok a kövesdi vezetőknek a lehetőségért, a legjobbamat akarom nyújtani meccsről meccsre. A csapat meglepett, mindenki szeretettel fogadott, ismertek engem. Olyan mint egy nagy család, mennek a viccelődések, közös programokat csinálunk. Igazi barátságok köttettek már most. Cél, hogy hétről hétre jól teljesítsünk. Ebben a gárdában nagy a potenciál.
– Remek helyeket futballozhattál eddig. Ha meg kellene nevezned három játékost akik a legjobbak voltak, kik lennének?
– Nehéz kérdés, rengeteg jó focistával játszottam együtt. De akkor elsőként Yannick Bolit mondanám, az Anzsiban szerepeltünk együtt. Nagyon jó játékos, nem véletlenül tartozott a PSG-hez. Aztán ott van Fernando Gorriarán, akivel remekül megértettük egymást a Fradiban, kivételes képességei vannak. A legnagyobb megtiszteltetés azonban az volt, hogy Gera Zoltán csapattársa lehettem. Elképesztő ember, rengeteget segített a pályán és azon kívül is. Klasszis futballista, egy élő legenda.
– Nemzetközi szinten ki a kedvenc futballistád?
– Eden Hazard a kedvencem. Állandóan nézem a meccseiket, szeretnék rá hasonlítani. Nyilván teljesen más szinten játszik, de stílusában, fizikumában hasonló a játékunk. Élmény minden megmozdulása a belga támadónak, nagy rajongója vagyok.
– Két fontos gólt szereztél az elmúlt időszakban…
– Igen, az első az Egyiptom ellen született. Ellenfelünk az egyik, ha nem a legnagyobb csapat Afrikában. Már az megtiszteltetés, hogy játszhattam ellenük. Visszatérhettem a nemzeti csapatba, képviselhettem a hazámat. Ennél nagyobb dolog nem történhet egy játékossal. Visszatérve az összecsapásra: hátrányban voltunk, amikor elhibáztunk egy büntetőt, de nem nem adtuk fel. A gól előtt remek helyzetbe kerültem, nem sokat gondolkodtam. Éltem a lehetőséggel, szerencsére bement. A döntetlen Egyiptom ellen hatalmas eredmény, büszke vagyok a csapatra. Ezek után következett a Honvéd elleni bajnoki. Hátrányban voltunk amikor pályára léptem. Sosem fogom elfelejteni, hogy azonnal, gyakorlatilag első labdaérintésből megszereztem az első kövesdi találatomat. Még most is libabőrös leszek ha eszembe jut. Persze a legfontosabb, hogy a gól mellett a három pontot is megszereztük.
– Ha lenne lehetőséged a jövőbe nézni, mit látnál szívesen?
– A futballban nehéz tervezni. Mindig a jelenben élek, folyamatosan jobbnál jobb teljesítményre törekszem. Szeretnék Mezőkövesden és a válogatottal sikereket elérni. A magánéletben pedig jó házasságot és gyerekeket képzelek el magamnak. A legfontosabb, hogy boldogok legyünk.
Sütő Gergő
(FOTO: Gál Péter archív, Amadou Moutari, MTI-Illyés Tibor)
