Megkezdte a felkészülést csapatunk az új idényre, a keret tagjai hétfőn orvosi vizsgálaton vettek részt, kedden pedig az első tréninget is levezényelte a szakmai stáb. Az első hét feladatairól, az igazolásokról Pintér Attila vezetőedzőt kérdeztük, de természetesen az Európa-bajnokság is szóba került.

– Melyek a legfontosabb feladatok az első héten?

– Elsődleges feladatként megpróbáljuk minél hamarabb kialakítani a játékoskeretet. A kiszemeltekkel folyamatosan tárgyalásban állunk, igyekszünk minél hamarabb realizálni az átigazolásokat.

– Összességében mekkora mozgás várható a keretben?

– Ezt nehéz megmondani, mert vannak olyan szegmensek, amelyekben nehezen tudjuk felvenni a versenyt más csapatokkal, ugyanakkor igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten a lehető legjobban erősíteni. Nagyon örülök Cseke Benjámin szerződtetésének, személyében egy rutinos magyar középpályással sikerült megerősíteni a keretünket. Az MTK-tól érkezett játékosról nagyon jó véleménnyel vagyok, már akkor is nagyon tehetséges labdarúgónak tartottam amikor szövetségi kapitány voltam és az U21-es válogatott is hozzám tartozott. Többször is szerettem volna a csapataimba igazolni, örülök, hogy most sikerült. Bízom benne, hogy nagy erőssége lesz a Mezőkövesdnek.

–Hogyan fog alakulni az első hét programja a felkészülés szempontjából?

– Az első hét gyakorlatilag a munka felvezetéséről fog szólni, fontos, hogy a játékosok fokozatosan kapják a terhelést.  Emellett vannak olyan játékosok, akiknek a képességeit személyesen szeretnénk felmérni. Az említett labdarúgók között vannak magyar és külföldi játékosok egyaránt, megnézzük őket és eldöntjük majd, hogy erősítést jelenthetnek-e számunkra vagy sem, ennek fényében folytathatják a munkát Mezőkövesden. Kedden egyébként egy edzést tartottunk, szerdán és csütörtökön délelőtt és délután is lesz tréning, míg pénteken újra egy edzésen vesz részt a keret.

– Cseri Tamás személyében egy mezőkövesdi játékos is tagja a magyar-válogatottnak. Személyesen megtekinti esetleg az Európa-bajnokság valamelyik mérkőzését?

– Örömteli, hogy Cseri Tamás kiharcolta a helyét a magyar válogatott szűkített keretében, azt gondolom, hogy csapatunk kapitányára minden mezőkövesdi sportszerető ember büszke lehet. Amennyiben az időm engedi, akkor személyesen fogom megtekinteni a hazai mérkőzéseinket, ha erre nem lesz lehetőségem, televízióban fogom követni a meccseinket és a segítőimmel együtt azért fogunk szurkolni, hogy a magyar válogatott minél jobban szerepeljen.

– Lát-e esélyt arra, hogy válogatottunk továbbjusson a csoportból?

– A futball egy nagyon érdekes játék, egy-egy mérkőzésen bárki ellen sikeresek lehetünk, véleményem szerint lehet esélyünk a továbbjutásra.

Recommended Posts