2-1-es győzelmet aratott második csapatunk a listavezető Cigánd SE ellen a bajnokságban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei bajnokság 27. fordulójában a pontvadászatot toronymagasan vezető észak-borsodi gárda ellen léptek pályára labdarúgóink május 7-én hazai környezetben. Remekül alakult az első félidő labdarúgóink számára, ugyanis a 26. percben Gíber, míg a 34. percben Bodnár volt eredményes, így az első játékrész után kétgólos előnybe került csapatunk. Fordulás után Katona révén gyorsan szépítettek a vendégek az 50. percben, azonban ettől többre nem futotta az erejükből, csapatunk rendkívül értékes győzelmet aratott a Cigánd ellen.

Labdarúgóink 27 forduló után a 7. helyen állnak a tabellán 40 ponttal. Együttesünk legközelebb május 12-én, pénteken 18 órakor a BSK Alsózsolca vendégeként lép majd pályára bajnoki mérkőzésen.a

Recommended Posts