Vasárnap 14.30-kor a Paks ellen játszunk hazai környezetben az OTP Bank Ligában. A találkozóval kapcsolatos várakozásairól Pintér Attila vezetőedzőt kérdeztük.

– A Zalaegerszeg elleni mérkőzés után rendezni kellett a sorainkat. Olyan gólokat kaptunk, ami érthetetlen volt egy kicsit a számomra, hiszen felkészültünk ezekre a játékhelyzetekre, ilyen hibákat nem szabad elkövetni. Az a csapat, amelyik ilyen hibákat vét, nem véletlenül áll a tabella hátsó felében. Mi azonban nem szeretnénk a hátsó régióban maradni, mindent megteszünk a győzelem megszerzésének érdekében. Nagyon bízom benne, a játékosok is átérzik, hogy a Paks ellen minél eredményesebben kell szerepelnünk – mondta elöljáróban mesterünk.

– Egy jó formában lévő csapat érkezik hozzánk vasárnap, a paksiak nyugodtan, felszabadultan futballozhatnak, ez óriási előny lehet a számukra. Nálunk mindenkinek látnia kell, hogy azoknak, akik a pályán lesznek, 100%-osan kell koncentrálniuk és mindent meg kell tenniük azért, hogy győztesen vonulhassunk le a mérkőzés végén. Nem vár ránk könnyű feladat, hiszen ellenfelünk legutóbb a hajrában szerzett gól ellenére is sima győzelmet aratott a MOL Fehérvár ellen. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni belőlük és megpróbálunk eredményesek lenni. A paksiak évek óta együtt játszanak, a keretük nem nagyon változott, ráadásul érkezett hozzájuk több meghatározó labdarúgó. A Paks, azt kell mondjam, hogy nagyon jól igazolt, sajnos ez rólunk nem mondható el, nyáron távozott Zivzivadze és nem érkezett olyan játékos, aki ezt a posztot meg tudja oldani. Természetesen nem ezzel foglalkozunk, igyekszünk a rendelkezésre álló keretből kihozni a maximumot. Ellenfelünk agresszív, nyílt futballt játszik, aminek megvannak az erősségei és gyengeségei is, utóbbiakat megpróbáljuk kihasználni. A mérkőzésen nem számíthatunk Lakvekheliani, Guzmics, Jagodics, valamint Szeles játékára, a többiek rendelkezésre állnak – mondta Pintér Attila.

Recommended Posts