A hajrában szerzett góllal 2-1-re nyert a Ferencváros csapatunk ellen az OTP Bank Ligában. A hazaiak nagy küzdelemben tartották otthon a győzelemért járó pontokat.

A bajnok fővárosi együttes vendégeként lépett pályára csapatunk ma este a bajnokság 32. fordulójában. A legfontosabb és örömteli hír, hogy újra nézők előtt játszhattak a csapatok, Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentése után szombattól ismét lehetnek szurkolók a sporteseményeken, ennek köszönhetően visszatérhetett az igazi futballhangulat a stadionokba, így a Groupama Arénába is. Ezt kihasználva több ezer szurkoló választotta programként a szombat esti OTP Bank Liga mérkőzést. A találkozónak a Ferencváros vághatott neki esélyesként, hiszen a zöld-fehérek imponáló, 17 pontos előnyben voltak a 2. helyezett Puskás Akadémiával szemben, így nagy önbizalommal várhatták a mienk elleni meccset, ugyanakkor februárban emlékezetes összecsapáson, remek játékkal szereztünk pontot hazai környezetben a Fradi ellen. A felek az előző fordulóban veretlenek maradtak, az FTC a MOL Fehérvár vendégeként ért el 2-1-es sikert, míg labdarúgóink a Budapest Honvéd otthonából hoztak el egy pontot a 2-2-es eredménynek köszönhetően, így a múlt héten eldőlt, hogy együttesünk jövőre is a legjobbak között szerepelhet.
A hazaiaknál hat változtatás történt a MOL Fehérvár elleni találkozóhoz viszonyítva, Botka, Wingo, Dvali, Heister, Laidouni és Mak helyett Lovrencsics, Tokmac, Civic, Sigér, Blazic, valamint Boli kapott lehetőséget. A Budapest Honvéd elleni mérkőzéshez képest két változás történt a kezdőcsapatunkban, Jurina és Martic helyett Karnitski és Vojtus lépett pályára.
Hazai fölényben teltek az első percek és nem is kellett sokat várni az első lehetőségre, a 2. percben Tokmac fejelt közelről kapura, Szappanos biztosan védett, de a partjelző egyébként is lest jelzett. A 4. percben újabb fejes okozott veszélyt a kövesdi kapu előtt, ezúttal Isael sarokrúgása után Civic bólintott pontosan Szappanos kezébe. Az ellentámadás végén mi is eljutottunk a kapuig, Cseri passza után centikkel suhant el a labda Vojtus lába előtt. Az első 10 perc végén komoly lehetőséget alakítottak ki a hazaiak, egy formás akció végén Isael került helyzetbe, lövése azonban elzúgott a jobb alsó sarok mellett. A 14. percben nagy ziccer adódott csapatunk előtt, Vajda átadása után Nagy D. két szép cselt mutatott be, majd kapura lőtt, kísérletét azonban Bogdán látványos mozdulattal hárította. A 22. percben megrezdült a zöld-fehérek hálója egy gyönyörű kövesdi akció végén, Vojtus találatát azonban a játékvezető les miatt érvénytelenítette. Gólra góllal válaszoltak a hazaiak, Tokmac csapott le a Katanecről lecsorgó labdára és közelről a hálóba helyezett, ezzel előnybe kerültek a zöld-fehérek a 24. percben. Az első félóra végén kényszerű okokból változtattak a hazaiak Zubkov sérülés miatt hagyta el a pályát, helyette Gera D. folytatta a játékot. A 37. percben csapatunk alakított egy nagy helyzetet, Vajda bal oldali beadását követően a középen nagy lendülettel érkező Vojtus lába előtt suhant el a játékszer. Három perccel később a hazaiak jutottak el a kapuig, Civic beadását azonban Katanec kivágta középen Boli elől.
A szünetben kettőscserét hajtott végre csapatunk, Vutov és Vojtus helyett Martic és Chrien lépett pályára, míg a hazaiaknál Somáliát Laidouni váltotta. Fordulás után az első percek mezőnyjátékkal teltek, majd az 53. percben Gera lőtt kevéssel a jobb alsó sarok mellé Tokmac beadását követően. Két perccel ezután előbb Besirovic közeli kísérletét hatástalanította Bogdán, majd Cseri jól helyezett lövését fogta a levegőben úszva a Fradi hálóőre. Ezt követően Cseri helyett Rui Pedro érkezett, majd a 61. percben Szeles mentett önfeláldozóan egy élesen belőtt jobb oldali hazai beadás után. Újabb két perc elteltével előbb Mmaee fejelt közelről a kapu mellé, majd Lovrencsics távoli lökete kerülte el jobb alsó sarkot. Egy perccel később gyönyörű góllal egyenlítettünk, Vajda sarokrúgása után röviden szabadítottak fel a fővárosi védők, a labdára Besirovic csapott le, középpályásunk mintegy 18 méterről, kapásból káprázatos gólt ragasztott a Fradi kapujába. A 72. percben Sigér távoli kísérletét védte elvetődve Szappanos, mely után kettőscserét végeztek e a házigazdák, Lovrencsics és Isael helyett Wingo és Vécsei érkezett, pár perccel később Blazic helyett Dvali lépett pályára. A fővárosi gárda a hajrában nagy erőket mozgósított a gólszerzés érdekében, viszont csapatunk rendkívül fegyelmezetten és koncentráltan játszott. A 83. percben közel jártak a gólhoz a hazaiak, Laidouni mesteri szabadrúgását azonban Szappanos óriási bravúrral kiszedte a jobb felső sarokból. A 87. percben Civic szabadrúgását követően Mmaee bólintott a kapu fölé. Az utolsó előtti percben viszont újra megszerezték a vezetést a hazaiak, Laidouni beadása után Tokmac néhány lépésről a hálóba fejelt. A ráadásban még Karnitski és Nagy helyett Kavtaradze és Diallo lépett pályára, mely után nem sokkal Diallo 17 méteres lövése elkerülte a kaput. Csapatunk az utolsó pillanatig küzdött, de újabb lehetőséget már nem sikerült kialakítani, így a zöld-fehérek megnyerték a mérkőzést. Labdarúgóink az utolsó forduló előtt a 8. helyen állnak a tabellán 39 ponttal.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Ferencvárosi TC – Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna, 3627 néző. Vezette: Berke Balázs (Georgiou Theodoros, Szert Balázs)
Ferencvárosi TC: Bogdán – Lovrencsics (Wingo, 73. p.), Mmaee, Blazic (Dvali 79. p.), Civic – Sigér, Somália (Laidouni, 46. p.), – Zubkov (Gera D., 30. p.), Isael (Vécsei, 73. p.), Tokmac – Boli. Vezetőedző: Sergei Rebrov
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas, Szeles, Katanec, Vajda – Karnitski (Kavtaradze 92. p.), Besirovic –Nagy D. (Diallo, 92. p.), Cseri (Rui Pedro, 56. p.), Vojtus (Martic, 46. p.) – Vutov (Chrien, 46. p.) Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerzők: Tokmac (24., és 89. p.), illetve Besirovic (64. p.)
Sárga lap: Lovrencsics (31. p.), Karnitski (32. p.), Vojtus (35. p.), Katanec (70. p.), Farkas (82. p.), Szappanos (84. p.), Martic (86. p.)

Sergei Rebrov: „Nagyon örülök annak, hogy az utolsó hazai mérkőzésünkön szurkolók előtt játszhattunk, a jelenlétük plusz motivációt jelentett. Az is nagy öröm számunkra, hogy a meccs végén gólt tudtunk szerezni, hiszen ez közös ünneplésre adott lehetőséget. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk, ugyanis a bekapott gólt követően is láttam a fiúkon az elszántságot, az akarást. Nagyon bíztam benne, hogy sikerül győznünk és ez össze is jött.”

Pintér Attila: „Jó mérkőzést játszottunk a Ferencvárossal, itt is-ott is voltak lehetőségek a mérkőzésen. Az első félidő első 30 percében kislányokat és nagyképű játékosokat láttam a csapatomban, viszont az utolsó negyedórában és a második játékrészben már jól futballoztunk és megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. Azt viszont el kell mondanom, hogy egy profi labdarúgó a csapata és a klubja felé is felelősséggel tartozik és az nem fér bele, ahogy kaptuk a második gólt. Fel kellett volna mérni a helyzetet és el kellett volna takarítani a labdát, úgy hogy abból ne legyen gólszerzési lehetősége az ellenfélnek. Azt gondolom, hogy az első félórát leszámítva ilyen mérkőzésekre van szükség, hogy minél jobb legyen a magyar labdarúgás és minél több néző látogasson ki a stadionokba. Gratulálok a Ferencvárosnak a mai győzelemhez és a bajnoki címhez, sok sikert kívánok nekik a nemzetközi kupában. ”

 

Fotó: Gál Péter

Recommended Posts