Védőnk és egyben kapitányunk, a csapat nevében szólt a szurkolókhoz.
– Nagyon örülök, hogy a szurkolóink végig a csapat mellett álltak – nyilatkozta Hudák Dávid. A drukkerek végig együtt lélegeztek a játékosokkal és a holtpontokon sikeresen segítettek át minket. Régen volt ilyen hangulatban részünk, de remélem ez így marad a továbbiakban. Köszönöm a csapat nevében ezt a fantasztikus szurkolást, és egyben remélem nagyon sokan fognak minket elkísérni Debrecenbe is. Azt a csapat nevében ígérhetem, hogy utolsó leheletünkig küzdeni fogunk, senki sem fog minket megverni sem akaratban sem pedig játékban. Minden erőnkkel azért küzdünk, hogy a Mezőkövesd a következő szezonban is az élvonalban szerepeljen, biztos vagyok benne, hogy sikerrel járunk majd.