Szerződést kötött klubunk a 19 éves Rédling Kevinnel.

A fiatal tehetséges utánpótlás válogatott labdarúgó Ajkán kezdte a pályafutását 2009-ben, majd három év után a Veszprémi Foci Centrum USE csapatához igazolt, ahol egy éves nagyvázsonyi kitérőt leszámítva egészen 2019 nyaráig futballozott. A 2014-2015-ös szezonban a Veszprém megyei U14-e bajnokságban 9 meccsen 22 gólt lőtt. Egy évvel később több sorozatban is szerepelt, a nagypályás mellett futsal bajnokságban is érintett volt, minden sorozatot figyelembe véve 75 gólig jutott, a legeredményesebb az U14-es bajnokságban volt 20 meccsen 38 góllal. A következő évben még több gól fűződött a nevéhez, az U-14 II. osztály Észak-Nyugati csoportjában 29 találkozón 69 gólt jegyzett, míg a Megyei U15 Futsal `B` csoportban és rájátszásban 23 gólig jutott. A 2017-2018-as idényben 77 gólt szerzett, egy évvel később viszont egészen kimagasló teljesítményt nyújtva 211 (!) gólt lőtt. Legeredményesebben az MTD Hungária Megyei U16 Nyugat csoportjában szerepelt, ahol 14 találkozón 72 találatig jutott, az MLSZ U-17 III. osztály Közép-Nyugati csoportjában 24 meccsen 65 gól volt a mérlege, a Megyei U17 Futsal „A” csoportban 12 meccsen 59 gólig jutott. A következő 3 évet már a Vasas Kubala Akadémián töltötte, ahol a legjobb idénye a 2021-2022-es szezon volt, itt az MLSZ Országos U19 Kiemelt csoportban 9 meccsen 4, az MLSZ Országos U19 „A” csoportban pedig 13 találkozón 5 gólt lőtt. Rédling Kevin tagja volt a magyar U18-as válogatottnak.

Recommended Posts