Hajszállal, de lecsúsztunk a legerősebb bajnokságokról, így két harmadosztályú csoportban versenyeztetjük a fiatalokat.

A Magyar Labdarúgó Szövetség a 2016-2017-es idényben jelentősen átalakította az utánpótlás-bajnokságok lebonyolítási rendjét. Az új rendszerben csak a legjobb nyolc hazai utánpótlásképző egyesület csapata küzd egymás ellen U16-tól U19-ig, 28 fordulóban. Az előttünk álló idényben az elmúlt öt évben a legjobb teljesítményt nyújtó utánpótlás sportszervezetek csapatai indulnak az élvonalban. Az MLSZ versenybizottsága az előző öt idény I. és II. osztályú Ifjúsági, illetve I. és II. osztályú serdülő nagypályás bajnokságokban elért eredményei alapján állította fel rangsort, de nem sikerült a legjobb 16 közé jutnunk annak ellenére, hogy U19-eseink és U21-eseink két bajnoki címet nyertek és háromszor szereztek ezüstérmet, U17-eseink pedig egy bronzérmen túl két negyedik, egy ötödik és  egy hetedik helyezést értek el.

Maradt tehát a harmadosztályú bajnokság, ahol két-két csapatot versenyeztetünk majd. Azonban nem a szokásos régióba, Északra, vagy Észak-Keletre nyertünk besorolást, hanem a régi NB III. Mátra-csoportot lefedő régiókba, ahol nógrádi, Pest megyei és budapesti gárdákkal játszunk majd, mondta el László István, utánpótlásunk koordinátora. Az is eldőlt, hogy nem indítunk tartalékcsapatot sem az NB III-ban, sem pedig a megyei első osztályban

U19 és U17 III. Közép B csoport:
BKV Előre, Cegléd, Csepel, Eger, ESMTK, Hatvan, Ferihegy Vecsés A., Gödöllő, Gyöngyös, Jászberény, Mezőkövesd Zsóry A., Monor, Pénzügyőr, Szent István SE, Újpest B.

U19 és U17 III. Közép-Keleti csoport:
Szentlőrinc B., BVSC, Dabas-Gyón, Dabas, Ferihegy Vecsés B., Grund FC, Mezőkövesd Zsóry B., Nagykáta, Pásztó, Pestszentimre, Rákosmente, REAC, SBTC, Somoskőújfalu, Veresegyház

Recommended Posts