Nemréért véget a Simple Női Liga 2022/2023-as szezonja, azonban a Ferencváros női labdarúgócsapata már megkezdte a felkészülést. A Fradi kiváló sportolói július 3-áérkeztek Mezőkövesdre, ahol a napi két edzés mellett strandolással, illetve csapatépítő programokkal vágtak bele a munkába. Vágó Fanny, a Ferencváros játékos-edzője, már második alkalommal edzőtáborozik Mezőkövesden. A felkészülési időszakról, az edzőtáborról, illetve a terveiről mesélt.

– Alig egy hónapja ért véget a bajnokság, de ti már bele is lendültetek a munkába. Ez az edzőtábor itt Mezőkövesden a felkészülés első állomása? Hogyan zajlik nálatok a felkészülés?

– Két teljes hét pihenő után kéthetes otthoni programot kaptunk, amivel próbáltuk előkészíteni a futómunkát, hogy ne legyen izomsérülés, illetve az erősítőprogramot is elkezdték a lányok. Ezután jöttünk ide Mezőkövesdre a felkészülés első hetében. Ez nagy terhelésnek számított, ettől függetlenül próbáljuk ezt a nagy intezitást tartani a második-harmadik hétig. Ezt követően pedig igyekszünk csúcsformába hozni a csapatot, ez lesz a cél. Komoly munkában vagyunk, hiszen az otthoni program is intezív szakasza volt a felkészülésnek, itt Mezőkövesden pedig maximálisan tudtunk készülni, mind a pályán, mind a konditermi edzéseken.

– Harmadjára tértetek vissza Matyóföldre edzőtáborozni. Miért esett újra a választás Mezőkövesdre? Hogy éreztétek magatokat?

– Azt gondolom, hogy az első, amit fontos megemlíteni, az a kiszolgálás. Nagyon családias a hangulat és a személyzet minden kívánságunkat teljesíti. Nagy szeretettel fogadnak mindig, ami miatt nem kérdés, hogy visszajöjjünk Mezőkövesdre. Voltunk már a hotelben, most pedig a faházakban és mind a kettőre azt tudjuk mondani, hogy maximálisan kielégíti az igényeinket. A másik, amit kiemelnék, azaz étkezés, a csapat minden tagja nevében mondhatom, hogy imádtuk az ott készített ételeket. Fontos megemlíteni, azt, hogy mi ide futballozni jövünk és persze edzeni. Azt gondolom, hogyha ilyen komfortosan érzik magukat a játékosok, akkor sokkal könnyebb a munka is. Harmadszor pedig azt emelném ki, hogy itt extra körülmények vannak. Több olyan focipálya van, ahol minőségi munkát lehet végezni, emellett pedig a konditerem is jól felszerelt és a wellness is megadja a játékosoknak azt a regenerációt, amire egy ilyen nagy terhelésű időszakban szükség van.

– Milyen tervei és céljai vannak a csapatnak a felkészülési időszakban, illetve a következő szezonban?

– Az első és talán legfontosabb az az, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőben jussunk tovább, ez egy hatalmas álma a játékosoknak, azonban erre még van időnk rákészülni, hiszen csak szeptemberben kezdődik. A következő cél egyértelműen a bajnoki aranyérem megszerzése és a kupa visszaszerzése lesz, hiszen már kééve nem sikerült elhódítanunk a kupát. Azt gondolom, hogy nem is lehetnek más céljaink, ezért fogunk dolgozni mindennap. A programot edzőmeccsekkel fogjuk kezdeni, nagyon sok barátságos nemzetközi mérkőzést kötöttünk le azért, hogy augusztus 19-én maximálisan felkészülve várjuk a bajnoki rajtot.

Fotó: fradi.hu

Recommended Posts