Több mint két hónapos kényszerszünetet követően május 23-án a Magyar Kupa elődöntőivel folytatódik az idény. A különleges felkészülésről, a folytatásról, a szabályváltozásokról és az igazolásokról is beszélgettünk Kuttor Attila vezetőedzővel.

– 2-2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest elleni felkészülési mérkőzésen. Hogyan értékeli a találkozót?

– Egy nagyon jó értékmérő mérkőzés volt, amivel a felkészülésben tervezett céljainkat elértük. Egy olyan csapatról van szó, amely ősztől már az élvonalban szerepel, harcos, küzdelmes, jó összecsapás volt.

– Véleménye szerint milyen formában vannak jelen pillanatban a játékosok?

– Most még nem vagyunk 100%-os formában, a felkészülésünk még tart, van még 10 napunk az első tétmérkőzésig. Arra van kihegyezve a munka, hogy az első tétmérkőzésen legyünk majd topformában mentálisan és fizikálisan egyaránt. A játék minden elemében javulnunk kell, mindenben szeretnénk fejlődni és látjuk is, hogy miben kell előrelépnünk.

– Hogyan értékeli az elmúlt két hónapban elvégzett munkát?

– Egy furcsa felkészülésben vagyunk benne, otthoni edzésekkel kezdtünk, utána kiscsoportos edzésekkel folytattuk a munkát és 10 napja tudunk közösen gyakorolni. Gyorsan kell visszakerülnünk abba a formába, amibe a folyamatos csapatedzéseknek köszönhetően voltunk. Ezalatt a rövid együtt töltött időszak alatt kell maximális állapotba kerülnünk.

– Milyen nehézségekkel kellett szembenézni a csapat felkészítése során?

– Nem lehet ugyanazt az állapotot elérni egy otthoni egyéni edzéssel, de akár még egy kiscsoportos tréninggel sem, mint amit a csapatedzés, vagy akár egy mérkőzés megkövetel, úgyhogy reméljük, ez a rövid idő elég lesz ahhoz, hogy abba az állapotba kerüljünk, mint amilyenben voltunk.

– Mire kerül a fő hangsúly?

– Ez alatt a rövid idő alatt már az edzőmérkőzéseken van a fő hangsúly. Fontos, hogy ezeken úgy építsék fel magukat a játékosok, hogy az első tétmérkőzésen már készen álljanak egy 90 perces csatára. Ezek töltik be jelenleg a napjainkat és ugyanez lesz a feladat az elkövetkezendő 10 napban is. Lesz még két edzőmérkőzésünk a Ferencvárossal vasárnap, a következő hét pedig már közvetlenül a MOL Fehérvár elleni Magyar Kupa találkozó jegyében fog zajlani.

– Több mint egy hónapig gyakorlatilag szerda-szombati ritmusban fog játszani együttesünk, mire kell odafigyelni és mennyire lehet megterhelő ez a sorozat?

– Biztos vagyok benne, hogy megterhelő lesz, eddig is tapasztaltuk, amikor hétközi mérkőzésünk volt, hogy ez mit jelent. Erre készülünk, éppen ezért mindenkire szükségünk lesz, aki tagja a keretnek. Olyan helyzet előtt állunk, amit eddig még nem tapasztaltunk meg, hiszen összesen hat héten keresztül játszunk szerda-szombat ritmusban és mindegyik összecsapás nagyon fontos mérkőzés. Állunk elébe és egy komoly kihívásnak tekintjük az előttünk álló időszakot.

– A bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt fontos szabály változásokat jelentettek be, melyek közül kiemelkedik, hogy a folytatásban 5 cserére lesz lehetőség. Mi erről a véleménye?

– Ez a változtatás komoly lehetőségeket rejt magában, biztos vagyok benne, hogy új helyzeteket fog majd eredményezni. Természetesen mi is megpróbálunk élni az előnyeivel, meglátjuk majd élesben, hogy ez mennyire lesz befolyásoló tényező a mérkőzéseken.

– Az ivószünet akadályozza-e majd a játék folyamatosságát?

– A nyári nagy melegben korábban is volt ivószünet, úgyhogy ez nem lesz akkora újdonság a számunkra, inkább az 5 cserelehetőség hozhat komoly változást.

– A napokban végleg megszerezte klubunk Dino Besirovicot, aki hároméves szerződést kötött a Mezőkövesddel. Mi a véleménye a bosnyák válogatott középpályás megszerzéséről?

– Nagyon nagy dolognak tartom, hogy egy horvát élcsapattal, a Hajduk Splittel szerződésben álló játékos a Mezőkövesdet választja pályafutása következő lépcsőfokának és úgy dönt, hogy nálunk folytatja a pályafutását. Azt gondolom, hogy ez a tulajdonosi kör és a szakmai vezetés nagyon nagy sikereként könyvelhető el, mert eddig nem volt jellemző, hogy egy ilyen lehetőségekkel rendelkező játékos minket válasszon. Besirovic eddig is bizonyította, hogy nagyon jó döntés volt a leigazolása és remélem, hogy ez az elkövetkezendőkben is így lesz.

– Mit vár a Ferencváros elleni felkészülési mérkőzésektől?

– Az lesz majd az első 90 perces mérkőzésünk, a tavalyi bajnokkal, az idei listavezetővel találkozunk, úgyhogy azt gondolom, hogy egy nagyon komoly, értékmérő mérkőzés lesz fizikailag és taktikailag egyaránt.

– Milyen célokkal vágnak neki a folytatásnak?

– Egy sportember mindig minden versenyhez, mérkőzéshez úgy áll hozzá, hogy meg szeretné nyerni. Ennek viszont az a lényege, hogy nem a végére, hanem mindig a következő feladatra tekintünk, úgyhogy jelen esetben a Ferencváros elleni edzőmérkőzést szeretnénk megnyerni és majd utána foglalkozunk a többivel.

– Mekkora esélyt lát a nemzetközi kupaszereplésre?

– Azt gondolom, hogy ebből a szempontból a saját kezünkben van a sorsunk, de az a véleményem, hogy elsődlegesen nem ezzel kell most foglalkoznunk, hanem azzal, hogy napról napra a legjobb tudásunkat nyújtsuk a pályán és a végén meglátjuk majd, hogy ez mire lesz elég.

Recommended Posts