Kedden este a Puskás Akadémia csapatához látogatnak labdarúgóink, a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzését 18.50-től rendezik meg a felcsúti Pancho Arénában. Kuttor Attila vezetőedző bizakodva várja a találkozót.

– Jó formában és jó hangulatban várjuk a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa mérkőzést, bízom benne, hogy olyan eredményt tudunk elérni idegenben, amellyel jó esélyünk lehet majd a továbbjutás kiharcolására – kezdte várakozásait mesterünk.

– Igazi ki-ki mérkőzés, illetve mérkőzések várnak ránk, hiszen NB I-es párharc elé nézünk. Nagyon nehéz találkozóra számítok, mivel ellenfelünk is jó formában van, két győzelem után legutóbb döntetlent játszottak a jó erőkből álló Budapest Honvéd otthonában, ráadásul a Magyar Kupában kettős győzelemmel jutottak túl a Békéscsabán. Kétszer már találkoztunk ebben az idényben keddi ellenfelünkkel és mindkét alkalommal kiegyenlített mérkőzést játszottunk, most is erre számítok. Ezúttal is a saját erényeinket igyekszünk majd megmutatni a pályán, amely remélem jó eredménnyel fog párosulni. Szeretnénk a Magyar Kupában is jól szerepelni, ezért kedden is a győzelem megszerzésének reményében lépünk majd pályára – mondta a szakember.

Recommended Posts