Jelentős tapasztalattal rendelkezik Serder Serderov, aki három évre kötelezte el magát csapatunkhoz. A 26 éves orosz támadóval eddigi pályafutása mellett a váltásról, terveiről és kedvenc csapatáról is beszélgettünk.

– Hol játszottál eddig a pályafutásod során?

– A CSZKA Moszkva akadémiáján futballoztam, a fővárosiak második csapata után az Anzsi Mahacskalában folytattam a karrieremet, de játszottam az Ural, valamint a KS Samara együttesében is. Ezt követően a bolgár Slavia Sofia, az orosz Enisey, majd a lengyel Cracovia csapatát erősítettem, ezután a horvát Inter Zapresic gárdájához igazoltam. A legjobb eredményemet Oroszországban értem el, ahol ezüstérmet sikerült szereznem, egyébként zömében az él- és középmezőnyben végeztem a csapataimmal.

– Hol szerepeltél a legeredményesebben?

– Horvátországban volt eddig a legjobb szezonom, ahol 21 mérkőzésen 9 gólt szereztem. A koronavírus-járvány miatt sajnos nem tudtuk befejezni a bajnokságot, de így is pályafutásom legeredményesebb idényét hagytam a hátam mögött.

– Hol érzed magad legjobban a pályán?

– Elől, középcsatár pozícióban érzem magam a legjobban, de sokszor játszottam szélen is.

– Az orosz utánpótlás válogatottakban is rendszeresen pályára léptél.

– Az orosz U16-os válogatottban mutatkoztam be, ahol 8 mérkőzésen 8 gólt szereztem, majd az U17-es csapatban 13 mérkőzésen 12 találatig jutottam. Az U19-es és U21-es nemzeti együttesben összesen 10 alkalommal léptem pályára és kétszer voltam eredményes.

– Miért igazoltál Mezőkövesdre?

– Horvátországban lejárt a szerződésem, mely után volt 3-4 komolyabb lehetőségem, de úgy éreztem, hogy a Mezőkövesd szeretne a legjobban leigazolni, ezért döntöttem végül mellettük. Nagyon hálás vagyok a klubnak, amiért lehetőséget biztosítottak arra, hogy itt szerepeljek. Minden tőlem telhetőt megteszek majd a pályán, hogy megháláljam a bizalmat.

– Milyenek az első benyomásaid a klubról, az edzésről?

– Egy edzés után még nem tudok olyan sokat mondani, de az első benyomásaim nagyon jók, jól érzem magam az öltözőben, az edzésen kiscsoportos játékok voltak. Örülök, hogy többen beszélik az orosz nyelvet, úgyhogy egyelőre minden rendben. A körülmények nagyon tetszenek, kiváló minőségűek az edzőpályák.

– Milyen tervekkel érkeztél a klubhoz?

– A bizalmat mindenképpen meg szeretném hálálni a klubnak, maximális teljesítményre fogok törekedni. Az a célom, hogy a csapat hasznos tagjává váljak, bízom benne, hogy gólokkal, gólpasszokkal fogok tudni hozzájárulni a klub sikereihez.

– Milyen stílusú csapatokat szeretsz?

– Nagyon szeretem a gyors, sokpasszos játékot. Kedvenc csapatom egyébként a Manchester City, a kedvenc játékosom pedig Sergio Agüero.

– Mit tudhatunk meg a magánéletedről?

– Én családcentrikus vagyok, gyakorlatilag minden időmet a családommal töltöm, egyébként nagyon szeretek playstationnel játszani.

 

NÉVJEGY

Név: Serder Serderov

Születési idő: 1994. 03. 10.

Poszt: támadó

Előző klubok: CSZKA Moszkva II., Anzsi Mahacskala, Ural, KS Samara. Slavia Sofia, Enisey, Cracovia, Inter Zapresic

Recommended Posts