Két győzelemmel rajtolt második csapatunk a bajnokság tavaszi idényében.

Két mérkőzésen két győzelmet aratott második csapatunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú bajnokság tavaszi szezonjában, melyhez nagyon imponáló, 8-1-es gólkülönbség párosult. Labdarúgóink elsőként a Bánhorvátit múlták felül 3-1-re. Csapatunkból Bernáth, Tóth Á. és Bodnár A. volt eredményes az idegenbeli találkozón.

– Úgy gondolom, hogy minden szempontból megérdemelt győzelmet arattunk a Bánhorváti ellen, ami elsősorban annak köszönhető, hogy nagyon jól sikerült a téli felkészülésünk. Nagyon jól játszott a csapat, magasan védekeztünk, véleményem szerint ezzel meglepetést okoztunk, erre nem számított ellenfelünk és a helyzeteink közül hármat értékesítettünk – mondta Sivák Sándor, második együttesünk vezetőedzője.

Ezt követően a Mezőkeresztest látták vendégül labdarúgóink. A mérkőzésen Gíber nagyszerű teljesítményt nyújtott, a 23., a 27., az 54., és az 58. percben is betalált, így mesternégyest ért el. Az 5-0-s végeredményt Rozgonyi állította be a 73. percben.

– Teljesen megérdemelt a Mezőkeresztes elleni győzelmünk. Az elmúlt időszakban nagyon sokat léptünk előre fizikálisan és a csapategység területén is erősödtünk. A fiatalok is beépültek és felvették a megyei I. osztály ritmusát, ennek is köszönhető, hogy jól rajtoltunk a tavaszi szezonban. Az is rengeteget számít, hogy Gíber felépült a súlyos sérüléséből, a Mezőkeresztes ellen négy gólt rúgott, vele is sokat erősödött a csapat. Örülök annak, hogy ilyen jól rajtoltunk a tavasszal, véleményem szerint sokkal jobban fogunk szerepelni, mint az őszi szezonban, annak ellenére, hogy két alapemberünk, Sike és Juhász eligazolt Mezőkövesdről – tette hozzá a szakember.

Labdarúgóink a 18. forduló után 26 ponttal a 7. helyen állnak a tabellán. Sivák Sándor tanítványai legközelebb március 11-én, szombaton 14.30-kor lépnek pályára a 15. helyen álló Nyékládháza vendégeként. Sivák Sándor elmondta, hogy hétvégi ellenfelük masszív csapat, általában szoros mérkőzéseket játszik, ezért nem vár rájuk könnyű mérkőzés, de mindenképpen győzelmet vár a csapattól.

Recommended Posts