Küzdelmes mérkőzésen 1-0-ás győzelmet aratott a Ferencváros Tocmac találatával, csapatunk sporttörténelmi sikert elérve a 4. helyen végzett a bajnokságban.

Nehéz mérkőzés várt csapatunkra a bajnok Ferencváros otthonában az OTP Bank Liga záró, 33. fordulójában. A fővárosi együttes kiemelkedően szerepelt ebben az évben, az eddig lejátszott 32 mérkőzésből 22 alkalommal győzött és 7 döntetlen mellett mindössze 3 vereséget szenvedett el, ennek köszönhetően 11 pontos előnnyel vezette a bajnokságot a MOL Fehérvár előtt. Csapatunk ugyanakkor nagyon jól szerepelt a zöld-fehérek ellen ebben a szezonban, ősszel Budapesten 1-1-es döntetlen született – csapatunk gólját Zivzivadze szerezte –, míg februárban emlékezetes mérkőzésen, nagyszerű játékkal 3-0-ra legyőztük ellenfelünket Mezőkövesden, a gólokat Karnitski, Cseri és Besirovic lőtte. Labdarúgóink a 4. helyről várhatták a szombati egymás elleni mérkőzést, ennél rosszabb helyen már nem is végezhettünk a tabellán, sőt, a forduló előtt a 3. hely megszerzésére is volt esélyünk, a Puskás Akadémia ugyanis egy ponttal állt jobban csapatunknál. Ez az idény mindenképpen sporttörténelmi sikerrel zárult, hiszen az eddigi legjobb helyezésünk a tavaly elért 6. pozíció volt az élvonalban, emellett a Magyar Kupában ezüstérmet szereztünk, ami szintén klubunk történetének legjobb eredménye a sorozatban. A Ferencváros több mint három éve, 2017. április 15-én a Vasas ellen szenvedett legutóbb vereséget a Groupama Arénában, labdarúgóink ennek a hosszú veretlen szériának a megszakítására készültek szombaton este. Együttesünk szakmai stábja nem számíthatott Besirovicra, középpályásunk sárga lapok miatti eltiltását töltötte a Fradi ellen. A Debrecen elleni kezdőhöz képest négy helyen változott az összeállításunk, visszakerült az eltiltását letöltő Nesterov és Berecz, valamint bekerült Jurina és Cseri, Besirovic eltiltás miatt maradt ki Nagy D., Meskhi és Vajda mellett. A hazaiaknál mindössze négy játékos maradt a Fehérvár elleni kezdőcsapatból, Civic, Sigér, Botka és Otigba kezdett a záró fordulóban is.

Jó iramban kezdődött a találkozó, az első gólszerzési lehetőségre nem is kellett sokat várni, a 6. percben csapatunk lőhetett volna gólt; Pekár 22 méteres bombáját Dibusz csak kiütni tudta, a labda éppen Zivzivadze elé került, támadónk azonban a kapu fölé tüzelt. Öt perccel később Boli passzát követően Zubkov lőtt éles szögből az oldalhálóba. A 13. percben újabb óriási helyzet következett: Cseri beadása után Zivzivadze lőtt kapura az ötös sarkáról, Dibusz hozzáért a labdához, így a hosszú oldalon helyezkedő Jurina előtt elsuhant a játékszer.

Az első negyedóra vége előtt Haratin vette célba a kaput mintegy 20 méterről, Szappanos másodszorra tudta megfogni a kellemetlen lövést. A 21. percben egy formás akció indult Berecztől, aki Cserit indította jó ütemben, középpályásunk Silyét hozta játékba, akinek a beadását a védők vágták ki a 11-es pont közeléből. A 23. percben a zöld-fehérek szerezhettek volna vezetést, Boli közeli lövését azonban Szappanos bravúrral hárította. Az ivószünetben „Kuttor Attila veled vagyunk” feliratot húztak ki csapatunk drukkerei a lelátón. A folytatásban a hazaiak játszottak fölényben, helyzet mégis együttesünk előtt adódott, a 32. percben egy gyors kontra végén Pekár helyezett a kapu fölé 17 méterről. A 35. percben Zubkov lövése kerülte el kevéssel a kaput, majd a 36. percben ismét a hazaiak veszélyeztettek, egy távoli lövést hárított magabiztosan Szappanos. A 41. percben előnyhöz jutottak a fővárosiak; Civic bal oldali beadása után a labda Tocmac elé került, aki közelről a hálóba bombázott. A hajrában válaszolhattunk volna, azonban Pekár indítása egy kicsit hosszú volt Zivzivadzénak, így a labda Dibusz kezében kötött ki.

A szünetben egyet cseréltek a hazaiak, Civic helyett Heister lépett pályára. A második játékrészt is labdarúgóink kezdték jobban, fél perc elteltével Zivzivadze bal oldali beadása suhant el a középen bevetődő Jurina előtt. Az 50. percben újra csapatunk vette célba a kaput, Cseri 25 méteres megpattanó lövését Dibusz fogta meg. Három perccel ezután egy szép akció végén Farkas játszotta tisztára magát, majd 12 méterről a kapu jobb oldala mellé helyezett. Az 55. percben is mezőkövesdi lehetőséget jegyezhettünk fel, egy remek támadás végén Zivzivadze lőtt, a labda centikkel kerülte el a bal alsó sarkot. Az 58. percben kettős cserét hajtottak végre a vendéglátók, Zubkov és Vécsei helyén Varga és Leandro folytatta a játékot. Egy perccel később közel jártak a második gólhoz a hazaiak, Tocmac lövését azonban Szappanos ujjheggyel a keresztléc fölé tolta. A következő percben Leandro kísérlete szállt a kapu fölé, majd Boli lőtt gyengén ígéretes helyzetben. Ebben a periódusban a Fradi játszott fölényben, viszont ziccert nem tudtak kialakítani. A 65. percben Farkas beadása után Zivzivadze elől mentettek szögletre a ferencvárosi védők. Két perccel ezután Kuttor Attila is változtatott, Vajda és Nagy, Pekárt, valamint Jurinát váltotta. A 70. percben Boli került helyzetbe, kísérletét Szappanos hárította elvetődve. A 73. percben újra cserélt csapatunk, Zivzivadze helyett Dragoner lépett pályára. Négy perccel ezután éppen Dragoner elől tisztázott Dibusz, Vajda beadását követően. Néhány másodperccel később pedig Berecz lőtt kapura, a lövése egy védőről vágódott le. Ezután újabb cserék következtek, a 81. percben Cserit Meskhi, míg hazai oldalon Tocmacot Skvarka váltotta. A 85. percben az utolsó cserelehetőségét is kihasználta Sergii Rebrov, Sigér helyére Frimpong érkezett. A 90. percben Dragoner 18 méteres lövése pattant szögletre egy védőről, a sarokrúgás után Karnitski kísérletét vágták ki a gólvonal elől a ferencvárosi védők. A ráadásban még Vajda lőtt 22 méterről a jobb alsó sarok mellé, így az eredmény már nem változott a lefújásig. Labdarúgóink sporttörténelmi sikert értek el, hiszen az eddigi legjobb élvonalbeli idényüket produkálták az élvonalban, 50 ponttal a 4. helyen zárták a szezont.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Ferencvárosi TC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (1-0)

Budapest, Groupama Aréna 11.875 néző. Vezette: Erdős József (Szert Balázs, Lémon Oszkár)

Ferencvárosi TC: DibuszBotka, Blazic, Otigba, Civic (Heister 46. p.) Zubkov (Varga 58. p.), Sigér (Frimpong 85. p.), Haratin, Vécsei (Leandro 58. p.), Boli, Tocmac (Skvarka 81. p.). Vezetőedző: Sergii Rebrov

Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas, Pillár, Nesterov, Silye – Pekár (Vajda 67. p.), Karnitski, Berecz, Cseri (Meskhi 81. p.) – Zivzivadze (Dragoner 73. p.), Jurina (Nagy D. 67. p.). Vezetőedző: Kuttor Attila

Gólszerző: Tocmac (41. p.)

Sárga lap: Cseri (40. p.), Vécsei (47. p.), Berecz (59. p.), Dragoner (79. p.), Sigér (83. p.), Haratin (88. p.), Otigba (90+3. p.)

Recommended Posts