A napokban hároméves szerződést kötött klubunkkal Dino Besirovic. A bosnyák válogatott középpályással ennek apropóján a felkészülésről, a közös folytatásról és a további célokról beszélgettünk.

– Hogy telt az elmúlt két hónap a felkészülés szempontjából?

– Nem volt könnyű időszak, elsősorban otthoni feladatokkal készültünk a folytatásra. Hosszú idő volt, de megcsináltunk mindent a felkészülés során. Összességében úgy érzem, hogy megfelelően felkészültünk a folytatásra, elsőként a Magyar Kupa elődöntő mérkőzésekre. Nagyon vártam, hogy újra elkezdődjenek a csapatedzések, jó felkészülést zártunk és nagyon várom már a szezon folytatását.

– Te is játszottál az MTK elleni felkészülési mérkőzésen.

– Nagyon vártuk már hogy újra pályára léphessünk. Sajnos ez a mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, érezhető volt, hogy még nem vagyunk topformában. Ez egy fontos edzőmérkőzés volt, ami segít bennünket abban, hogy megfelelően felkészüljünk a folytatásra. Örülök annak, hogy sikerült gólt szereznem, hiszen ez önbizalmat ad a számomra.

– A napokban hároméves szerződést kötöttél a Mezőkövesddel. Mi döntött a közös folytatás mellett?

– A megérkezésemkor nagyon jól fogadtak a társak, nagyon jó közösségbe kerültem, ahol az első perctől kezdve kitűnően érzem magam, éppen ezért nem is volt kérdéses számomra, hogy aláírom a szerződésemet. A Mezőkövesd nem régóta szerepel az első osztályban, de nagyszerű feltételek között dolgozhatunk, emellett nagyon jó szakmai munka folyik a klubnál. Úgy gondolom, hogy Mezőkövesd egy nagyon jó ugródeszka lehet a karrieremben.

– Milyenek a benyomásaid a magyar bajnokságról, az ellenfelekről?

– Erősebbnek tartom a bajnokságot azokhoz képest, ahol korábban játszottam, a feltételekről nem is beszélve, hiszen azok egyszerűen fenomenálisak. A csapatunk ráadásul jól szerepel, örömteli, hogy van esélyünk megnyerni a Magyar Kupát és a bajnokságban odaérni a harmadik helyre.

– Az eddig lejátszott találkozók közül melyikre emlékszel vissza a legszívesebben és miért?

– Egyértelműen a Ferencváros elleni mérkőzésre emlékszek vissza legszívesebben, amikor is nagyon jól játszottunk és 3-0-ra győztünk.

– Mit vársz a folytatásban a csapattól és magadtól?

– Azt az eredményes játékot szeretnénk folytatni amit eddig nyújtottunk. A srácok is nagyszerűen dolgoznak, mindenki becsülettel teszi a dolgát. Azokat a célokat szeretnénk elérni, amit kitűztünk magunk elé. Minden játékos, amikor elkezdi a bajnokságot, szeretne a dobogóra kerülni és azért küzd, hogy harcban legyen a nemzetközi kupaszereplést jelentő pozíciókért. A nemzetközi kupaporond egy nagyon jó erőfelmérő, nagyon örülnék, ha sikerülne kijutnunk, a bajnokságban ezért harcolunk.

– Zárt kapuk mellett kell lejátszani a hátralévő mérkőzéseket. Mennyire fog hiányozni a szurkolók buzdítása?

– Mindenki tudja, hogy szurkolók nélkül nehezebb játszani, hiszen ha nem megy olyan jól a játék, akkor a drukkerek segítenek átlendíteni a holtponton. Nagyon várjuk vissza a szurkolóinkat, sokkal jobb úgy pályára lépni, ha ők is itt vannak velünk.

Recommended Posts