Vég András személyében sporttudományi szakember érkezett a szakmai stábba.
– Messziről, egészen pontosan Angliából érkeztél Mezőkövesdre. Miért éltél kint?
– Egyetemre jártam Angliában, egészen pontosan Londonban. Hosszú éveket töltöttem ott, de nem véletlenül. Rengeteget tanultam a szakterületemről, professzionális képzés zajlik ott. Lehetőségem nyílt a tanulás mellett már élesben is dolgozni, hiszen az ösztöndíjas sportolók mellett a Millwall női gárdájánál is vállaltam szerepet.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a Mezőkövesd Zsóry FC-vel?
– Zsolti (Lázár Zsolt-erőnléti edző, szerk.) keresett meg azzal a céllal, hogy felvázolja az itteni lehetőségeket. Nagyon tetszett az a profizmus ami a kövesdi klubot jellemzi, illetve imponált a jövőkép is. Ezek után úgy éreztem, hogy én is hozzátehetek a célok eléréséhez, szóval sokat nem is kellett gondolkoznom az ajánlaton. Gyakorlatilag egyenesen ide költöztem Londonból.
– Sporttudományi szakember vagy. Ez pontosan milyen feladatokat jelent?
– Egy csapatot alkotunk Lázár Zsolt erőnléti edzővel itt Mezőkövesden. A játékosok fizikális adottságai és terhelése áll a középpontban. A megtervezés és megvalósítás az egyik szegmense a feladatainknak, azonban a másik fontos tényező az, hogy mérni is tudjuk ezeket. Ameddig nem kapunk objektív képet arról, hogy pontosan, hogy áll egy-egy játékos, addig nem tudjuk, hogy egy-egy célt ki és hogyan ért el.
– Tulajdonképpen minden szurkoló láthatta már a játékosokon a Catapult mellényeket. Pontosan milyen szerepük van?
– Valóban így van, a Catapult mellények nagyon elterjedt eszközök, sokan látták már. A mi munkánk legfontosabb kelléke, hiszen amint mondtam, nekünk pontos számokat kell látnunk a játékosok állapotáról. A kitűzött célokat így tudjuk visszaellenőrizni. Méri a helyzet változtatást, a gyorsaságot és az irányváltásokat. Ezekből olyan konkrét képet kapunk, amik alapján specifikusan, személyre szabottan tudunk fejleszteni.
– Azt lehet tudni, hogy gyerekkorodtól kezdve nagyon fontos a mozgás az életedben. Miket sportoltál?
– Rengeteg sport foglalkoztatott engem is, de természetesen én is a futballal kezdtem. Ahogy telt az idő a triatlon és a biatlon és hosszabb-rövidebb időre az életem részévé vált, azonban a legtöbb ideig a jégkorong határozta meg a mindennapjaimat. Közel 10 évig űztem, a Volán ifi csapatáig jutottam, illetve volt egy finnországi kitérőm is. Összességében nem véletlen, hogy folyamatosan a sport vesz körül a mai napig.
– Milyen célokkal érkeztél Mezőkövesdre?
– Hatalmas kihívás egy ilyen szintű helyen dolgozni, bízom benne, hogy a munkámmal hozzájárulhatok az eredményekhez. Úgy gondolom, hogy az élsportban nagy szerepet kap már a mi szakmánk is, hiszen a játékosok erőnléti állapota megkerülhetetlen. Mindent megteszünk az eredményes szereplésért!
Sütő Gergő