Supka Attila vezetőedző a Debrecen elleni OTP Bank Liga mérkőzésen debütál a kispadon tétmeccsen. A szakemberrel eddigi pályafutása mellett például a terveiről, a hétvégi bajnoki mérkőzésről, valamint a szurkolókról is beszélgettünk.

– Beszéljünk először a játékos pályafutásáról. Több mint 100 mérkőzésen játszott az élvonalban, emellett a másodosztályban is Ausztriában is focizott. Mit emelne ki ebből a játékos pályafutásából?

– A Budapest Honvéd utánpótlásában nevelkedtem, ahol nagy tehetségnek tartottak, Détári Lajossal és Grósz Jánossal együtt kerültünk fel a felnőttekhez. Egy olyan csapatba csöppentünk, ahol rengeteg kiemelkedő játékos volt, csak az én posztomon hat válogatott labdarúgó szerepelt, ott volt például Dajka László, Eszterházy Márton és még sorolhatnám a neveket. Azt gondolom, hogy jó alapot kaptam ahhoz, hogy előre tudjak lépni, de aztán nem úgy alakult a pályafutásom, ahogy szerettem volna, sérülések hátráltattak, valamint rossz döntéseket hoztam, véleményem szerint több volt a karrieremben, mint amit sikerült kihozni belőle.

– Az edzői karrierjét alacsonyabb osztályú magyar és osztrák klubokban kezdte, majd 2003-ban az élvonalban is bemutatkozhatott Békéscsabán. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

– Nagyon jó alap volt ez az időszak számomra, mivel az utánpótlástól kezdve egészen a felnőtt futballig megismerhettem az edzői szakmát. Sopronban kezdtem az edzősködést az ifi csapatnál, majd voltam edző a harmad, valamint a másodosztályban, ezt követően kerültem Békéscsabára, ahol a kiesőhelyen álló viharsarki gárdát vettük át a kollégáimmal. Tizenkét pontos hátrányban volt az együttes és óriási bravúrral sikerült őket benntartani az élvonalban.

– Ezután Debrecenbe került, ahol pályafutásának talán legsikeresebb időszakát töltötte, hiszen a hajdúsági gárdával két bajnoki címet szerzett az első osztályban.

– Azt gondolom, hogy a váltás elsősorban a Békéscsabán elért eredménynek volt köszönhető, sikerült jól összerakni a csapatot és ezt Szima Gábor is észrevette. Abban az időszakban a Loki folyamatosan az élmezőny tagja volt, de valami kis plusz hiányzott ahhoz, hogy bajnok legyen az együttes. Véleményem szerint ezt hozzá tudtuk tenni a játékhoz, jó csapat volt a Debrecen, nagyon jó játékosokkal rendelkezett, a bajnokság mellett kétszer megnyertük a Szuperkupát is és szívesen emlékszem vissza a Hajduk Split 8-0-s legyőzésére a BL selejtezőben, azt gondolom, komoly fegyvertény, hogy egy horvát gárda ellen ilyen arányban tudtunk nyerni. Utána hoztam egy rossz döntést, felmondtam a klubnál, holott szerintem a 3. bajnoki címet könnyebb lett volna megszerezni, mert abban az időszakban a Fehérvár és a Ferencváros sem képviselt akkora játékerőt, mint korábban.

 

– A Budapest Honvéd visszatérő csapat volt az edzői pályafutásában, hiszen összesen három alkalommal irányította a csapatot, az első érában Magyar Kupa győzelmet ünnepelhettek. Mit jelent ez a siker az ön számára?

– Nekem a Budapest Honvéd nagyon sokat jelent, hiszen ott nevelkedtem, ott voltam utánpótlás játékos, valamint bemutatkozhattam az élvonalban is Tichy Lajos irányítása alatt, aki mind a mai napig meghatározó személyiség a számomra. A klub tulajdonosa, George Hemingway kért fel arra, hogy vállaljam el az együttes irányítását. A csapat akkor kiesőhelyen állt és nagy változások árán sikerült abban az idényben a 8. helyen végeznünk és megnyertük a Magyar Kupát, a döntőben éppen korábbi csapatomat, a Debrecent győztük le. A következő év nagyon jól kezdődött, viszont egyéb okok miatt elköszöntem a csapattól, viszont a tulajdonossal remekül dolgoztunk együtt, ezt bizonyítja, hogy a későbbiekben két alkalommal is visszahívott a kispadra. Az ott töltött három időszak alatt ötször jutottunk ki az Európa Ligába és három Magyar Kupa döntőt játszottunk, amiből egyet tudtunk megnyerni, nagy örömmel emlékszem vissza az ott töltött időre.

– Emellett megfordult a Pécs, a Sopron, a Zalaegerszeg, a Szeged és a Szombathely együtteseinél, míg legutóbb Kisvárdán dolgozott, ahol a klub legnagyobb sikerét elérve az 5. helyen végeztek az OTP Bank Ligában.

– Ezek között voltak rossz döntések, Pécsre, Zalaegerszegre és Szombathelyre nem lett volna szabad elmennem ismerve az akkori viszonyokat, viszont Kisvárdán szép időszakot töltöttem. A csapat korábban a kiesés elkerüléséért küzdött, amikor odamentem, azt a célt tűztem ki, hogy a középmezőnyben végezzünk. Nagyon jól kezdődött az idény, hiszen 11 forduló után 22 ponttal a 2. helyen álltunk, nagyon jól játszottunk abban a periódusban. Sajnos tavasszal többen megsérültek, emiatt egy kicsit visszaestünk, de úgy gondolom, hogy ettől függetlenül az 5. hely nagyon szép eredmény.

– Klubunkkal október 6-án kötöttek megállapodást, miért döntött úgy, hogy elvállalja a felkérést?

– Múlt héten kedden hívott fel Tóth László szakmai igazgató, hogy Tállai András elnök úr szeretne velem beszélni. Egy éjszakám volt eldönteni, hogy vállalnám-e a felkérést. Fontos szempont volt számomra, hogy olyan helyre menjek, ahol nincsenek problémák. A játékosállományt áttekintve, illetve a csapat mérkőzéseit megnézve úgy döntöttem, hogy elvállalom az irányítást, ha meg tudunk állapodni az elnökkel. Azt gondolom, hogy ebben a csapatban sokkal több van, mint amit eddig elért, mindent megteszünk azért, hogy a jelenlegi helyezésnél előrébb végezzünk a bajnokságban. Erre alkalmas a keret, ezt mutatják az edzések, valamint a DVTK elleni edzőmérkőzés is, bízom benne, hogy ez az akarás és hozzáállás jellemzi majd a csapatot a Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen is.

– Kik fogják segíteni a munkáját?

– A szakmai stáb már összeállt. Szántó Csabával fogunk együtt dolgozni, akivel nagyon régóta ismerjük egymást, voltam edzője is Sopronban, utána ott az NB II-ben is a szakmai stábom tagja lett. Híres Gáborral már négy éve tart a munkakapcsolatunk, még a Budapest Honvédnál kezdtük a közös munkát.  Somodi László erőnléti edzőként csatlakozott hozzánk, évtizedeken keresztül dolgozott Garami József mellett, abszolút profi az erőnlétet illetően. Tóth Iván korábban a játékosom volt a Honvédnál, majd csatlakozott a szakmai stábhoz, több éve együtt dolgozunk. A stáb tagjai szakmailag és emberileg is teljes mértékben alkalmasak a feladatra, a csapatnak és nekem is rengeteget fognak segíteni.

 

– Milyenek az első személyes benyomásai a klubról és az infrastruktúráról?

– Azt gondolom, hogy megnézve az edzőcentrumot, a műfüves csarnokot, az edzőpályákat, minden feltétel adott a minőségi munkához és ahhoz, hogy a játékosokkal közösen jó eredményeket tudjunk elérni.  A klub vezetéséről elmondhatom, hogy a beszélgetések alapján mindenki nagyon szimpatikus volt, elnök úr elmondta a várakozásait, próbálunk a mezőkövesdi közönség és közösség elvárásainak is megfelelni.

– Várható-e mozgás a keretben a téli átigazolási időszak előtt?

– Úgy gondolom, hogy egyelőre nem várható változás, ha esetleg jönne is érkező, nekünk olyan labdarúgóra lenne szükségünk, akit azonnal be lehet állítani a csapatba, de azt gondolom, hogy ilyen játékost már nem találunk a piacon, hiszen mindenhol hosszú ideje tart a bajnokság. Nekünk arra kell törekednünk, hogy ebből a játékosállományból hozzuk ki a maximumot, aztán majd eldől, hogy szükség lesz-e erősítésre a télen. Az biztos, hogy ha igazolunk is, kizárólag olyan posztra hozunk játékost, ahol úgy érezzük, hogy szükség van az erősítésre.

– Milyen stílusú csapat kialakítására törekszik?

– Az én felfogásom szerint elsőként mindig a védekezést kell rendbe tenni, itt is ez lesz az elsődleges feladatunk. A csapat sok gólt kapott az elmúlt időszakban, ezen mindenképpen javítanunk kell. Véleményem szerint ez nem elsősorban a védelem hibájából, hanem a teljes csapat védekezéséből fakad. Olyan csapatot szeretnék látni, amelyik bátran futballozik, igyekszünk minél többet birtokolni a labdát és ellenféltől függően már az ellenfél térfelén igyekszünk majd labdát szerezni. Ehhez időre lesz szükség, hogy a játékosok be tudják gyakorolni, bízom benne, hogy ezt az időt le tudjuk csökkenteni és remélem, hogy már az ősz folyamán lehet majd látni, hogy milyen stílusban futballozik a Mezőkövesd.

–  A DVSC ellen debütál majd a kispadon tétmérkőzésen. Mit vár a találkozótól?

– Ugyan nagyon rövid idő áll a rendelkezésünkre az első bajnoki mérkőzésig, de azt várom a játékosoktól, hogy maximálisan tegyenek meg mindent a Debrecen ellen. Elmondtuk a játékosoknak is, hogy keressük azt a 15-16 labdarúgót, akik minden mérkőzésen a maximumot tudják nyújtani, de ehhez is időre van szükség. Azt gondolom, hogy az edzések és a Diósgyőr elleni mérkőzés már nagyjából megmutatta kik lehetnek azok a játékosok, akik képesek lehetnek olyan teljesítményt nyújtani, amit elvár a közönségünk, a vezetőség és mi is. Ez természetesen a három pont megszerzését jelenti, nekünk hazai pályán gyűjtögetnünk kell a pontokat ahhoz, hogy eredményesen tudjunk szerepelni és előre tudjunk lépni a tabellán, fontos, hogy önbizalmat szerezzünk az előttünk álló időszakra. Ha megnézzük a tabellát láthatjuk, hogy nincsenek nagy különbségek a csapatok között, nekünk nyolc pontunk van, a 3. helyezett Paks csak öt ponttal gyűjtött többet tőlünk, ha eredményesek tudunk lenni, akkor szépen lépegethetünk előre. A Debrecen fontos szerepet töltött be a pályafutásomban, de az az időszak elmúlt, akkor a hajdúsági csapat sikeréért dolgoztam, most viszont már azt szeretném, hogy a jelenlegi csapatom minél sikeresebb legyen, itt kell a maximumot kihozni magamból, a szakmai stábból és a játékosokból. Nekünk arra kell figyelnünk elsősorban, hogy felszabadultan, bátran futballozzunk, ha így lesz, akkor úgy gondolom, hogy pozitív eredménnyel zárul majd a 90 perc számunkra.

– A hajdúsági gárda csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs nem léphet pályára eltiltás miatt. Ez megkönnyítheti a helyzetünket?

– Természetesen Balázs személye és személyisége meghatározó, a debreceniek játéka is nagyrészt rá épül, véleményem szerint emiatt lesz hiányérzete az ellenfél edzőjének. Ezzel azonban nekünk nem szabad foglalkoznunk, mert biztosan találnak olyan játékost, aki megfelelően tudja majd pótolni a csapatkapitányt. Nekünk figyelnünk kell majd arra, hogy a játékukat tudjuk kontrollálni és agresszív védekezéssel meg tudjuk akadályozni azt, hogy a kapura veszélyes játékosaik, mint például Ugrai, vagy Bévárdi helyzetet tudjanak teremteni.

– Csapatunk a MOL Magyar Kupában is érdekelt, ahol szintén egyik korábbi csapatával, a Szegeddel játszunk majd október végén. Milyen célokat tűztek ki sorozatban?

– Igazából célokat nem tűztünk ki a kupában, de szeretnénk minél továbbjutni a sorozatban, a Szeged elleni mérkőzést is nagyon komolyan fogjuk venni. Tavaly az elődöntőig jutottunk a Kisvárdával, azelőtt, ahogy említettem háromszor játszottunk kupadöntőt a Honvéddal és Mezőkövesden is van példa a jó szereplésre, hiszen tavaly nyáron kupadöntős volt az együttes. A Magyar Kupában könnyebb kimagasló eredményt elérni, mint a bajnokságban és ez minden csapat életében pluszt jelenthet.

– Mit jelentenek az Ön számára a szurkolók?

– A játékosoknak és nekem is sokat jelentenek a szurkolók, ugyanis azok a szurkolók, akik folyamatosan ott vannak a csapat mellett nagy segítséget jelentenek a számunkra. Akárhányszor Mezőkövesden jártunk ellenfélként, azt vettem észre, hogy a drukkerek maximálisan a csapat mellett álltak, ha ez így lesz a folytatásban is, akkor a játékosok mindent meg fognak tenni azért, hogy örömet szerezzenek nekik és még szorosabb legyen a kapcsolat közöttük.

Recommended Posts