2-1-es győzelmet aratott csapatunk a Budapest Honvéd ellen az OTP Bank Ligában, labdarúgóink zsinórban az ötödik hazai bajnoki mérkőzésüket nyerték meg.

A 9. helyen álló fővárosi együttes látogatott városunkba a bajnokság 20. fordulójában ma délután. A két csapatra igazi „hatpontos” rangadó várt, ugyanis mindössze 3 pont választotta el a feleket a forduló előtt, labdarúgóink 25 ponttal a 7. helyen álltak, míg a vendégek 22 ponttal foglalták el a 9. pozíciót. Az előző, hétközi fordulóban mindkét gárda döntetlent játszott, együttesünk a MOL Fehérvár vendégeként ért el gól nélküli döntetlent, míg a piros-feketék a Pakssal 1-1-re végeztek. A két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzése ugyancsak 1-1-es eredményt hozott Budapesten, a hazaiak találatát Hidi szerezte, míg labdarúgóink közül Berecz talált a kapuba. Az összesített egymás elleni mérleg kiegyenlített képet mutat, miután 6 mezőkövesdi és 7 fővárosi győzelem mellett két döntetlen született. Érdekesség, hogy a vendégek idei 5 győzelmük közül négyet idegenben nyertek meg, házon kívül legyőzték a DVTK és a ZTE (mindkettő 4-2) mellett a Budafokot és a MOL Fehérvárt (mindkettő 2-1). Labdarúgóink jó formában várhatták a találkozót, hiszen a legutóbbi hat fordulóban négy győzelmet és két döntetlent értek el.

Csapatunkban két változás történt a MOL Fehérvár elleni mérkőzéshez képest, Chrien és Nagy D. helyett Cseri és Vutov kezdett. A vendégek kezdőcsapata viszont négy helyen változott a Paks elleni találkozóhoz viszonyítva, Kamber, Bocskay, Lovric és Bőle helyett Nagy Dominik, Hidi, Uzoma és Klemenz játszott.

Láthatóan mindkét gárda nagy hangsúlyt fektetett a biztonságos védekezésre, az első negyedórában nem is tudtak nagy helyzeteket kialakítani a felek. A folytatásban viszont csapatunknak köszönhetően alaposan felpörögtek az események. A 23. percben megszereztük a vezetést, Farkas remek jobb oldali beadása után Vadnai káprázatos kapáslövéssel juttatta előnyhöz együttesünket, a labda a kapu jobb oldalában kötött ki. Három perccel később pedig megdupláztuk az előnyt, Jurina egy igazítás után lőtt remekül a léc alá 16 méterről. A 29. percben még tovább növelhettük volna a különbséget, Vutov játszotta tisztára magát egy gyönyörű csellel, a lövését lábbal hárította szögletre Tujvel. Két perccel később ismét a bolgár támadónk került helyzetbe Cseri szép átadása után, Vutov közeli lövését óriási bravúrral védte ki Tujvel, aki a szöglet után Vadnai közeli lövésénél is szép védést mutatott be. Ezt követően cseréltek a vendégek, Uzoma helyére Bőle érkezett a 36. percben. Hét perccel ezután Besirovic 23 méteres szabadrúgása zúgott el a keresztléc fölött. A ráadásban még Bőle előtt adódott lehetőség, a vendégek középpályása mintegy 20 méterről tüzelt kevéssel a kapu mellé.

A szünetben újabb cserét hajtottak végre a fővárosiak, Gazdag helyett Zsótér lépett pályára. A második félidő első lehetőségét az 52. percben jegyezhettük fel, ekkor Berecz távoli kisérletét hatástalanította magabiztosan Tujvel. A folytatásban elsősorban a két 16-os között pattogott a labda, a kapuk nem forogtak veszélyben. Újabb helyzetre egészen a 69. percig kellett várni, amikor is Hidi lőtt 18 méterről kevéssel a kapu mellé. Ezután Pintér Attila vezetőedző is kihasználta az első két cserelehetőségét, Jurina helyére Vojtus, míg pár perccel később Vadnai helyére Vajda érkezett, míg a vendégeknél Balogh és Nagy helyett Gale és Traoré folytatta a játékot. A 77. percben közel jártak a szépítéshez a vendégek, nagy kapu előtti kavarodás végén azonban az alapvonalon túlra pattant a labda, de a játékvezető les miatt le is fújta a vendégek akcióját. A 81. percben újabb cserét hajtott végre együttesünk Vutovot Chrien váltotta. A 85. percben előbb Zsótér lövését védte Szappanos, majd nem sokkal később szépítettek a vendégek, Gale talált közelről a hálóba. A hajrában már nem alakult ki újabb lehetőség, így csapatunk itthon tartotta a győzelemért járó pontokat és zsinórban az 5. hazai bajnoki mérkőzését is megnyerte.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd FC 2-1 (2-0)
Mezőkövesd, Városi Stadion, zárt kapus.
Vezette: Káprály Mihály (Kóbor Péter, Csatári Tibor)
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas, Nesterov, Katanec, Vadnai (Vajda 74. p.) – Cseri, Karnitski, Berecz, Besirovic – Vutov (Chrien 81. p.), Jurina (Vojtus 70. p.). Vezetőedző: Pintér Attila
Budapest Honvéd: Tujvel – Batik, Klemenz, Bardea – Uzoma (Bőle 36. p.), Szendrei, Hidi, Gazdag, Nagy D. (Gale 73. p.), Tamás – Gazdag (Zsótér 46. p.), Balogh (Traoré 73. p.). Vezetőedző: Pisont István
Gólszerzők: Vadnai (23. p.), Jurina (26. p.), illetve Gale (85. p.)
Sárga lap: Batik (5. p.), Farkas (41. p.), Szendrei (42. p.), Zsótér (48. p.), Katanec (75. p.), Szappanos (80. p.)

Pintér Attila: „Tudtuk, hogy egy nagyon szervezett és egyedi játékrendszerben futballozó csapattal találkozunk, akik véleményem szerint nagyon jól is igazoltak. Jól kezdtük a mérkőzést, a két gyors gól után akár le is zárhattuk volna az összecsapást, de a helyzeteink kimaradtak. Azt gondolom, hogy összességében uraltuk a játékot, a második félidőben is voltak lehetőségeink, hogyha a végjátékban pontosabbak vagyunk, akkor újabb gólt, vagy gólokat is szerezhettünk volna. A mai találkozón is elégedett voltam a játékosok teljesítményével.”

Pisont István: „Azt gondolom, hogy jól kezdtük a mérkőzést, az első húsz perc jól sikerült, utána viszont két jól eltalált lövéssel előnyhöz jutottak a hazaiak, amely úgy gondolom, hogy az addig látottak alapján nem volt benne a találkozóban. A két gól rányomta a bélyegét a mérkőzésre, a Mezőkövesd a saját játékát tudta játszani, mi pedig helyzetekig nem jutottunk el. A második félidőben pedig nagy küzdelem folyt a pályán. Éreztem, hogy szerezhetünk gólt, de túl későn jött a szépítés és már nem maradt időnk az egyenlítésre.”

Fotó: Gál Péter

Recommended Posts