Egyelőre nincs megállapodás, folynak a megbeszélések a lehetséges támadó érkezéséről. A Mezőkövesd vonzó a játékosoknak, a klubok közötti tárgyalások zajlanak.

Mint két nappal ezelőtt beszámoltunk róla, egy külföldi élvonalban szereplő játékos leigazolásával kapcsolatban egyeztetett a Mezőkövesd Zsóry FC. Friss információ, hogy a klubja egyelőre nem engedi el támadót – a játékos és klubunk közös szándéka ellenére –, miután pótlását jelenlegi helyén még nem sikerült megoldaniuk, esetében a tárgyalások tovább folytatódnak, tudtuk meg Tóth László szakmai igazgatótól.

Mindeközben újabb két labdarúgóval egyeztetett klubunk, akik szintén szívesen igazolnának együttesünkhöz, ugyanis számukra is vonzó a Mezőkövesd előkelő bajnoki helyezése és az esetleges Európa Liga indulás. A tárgyalások folyamatosan zajlanak a lehetséges érkezőről. Az egyeztetéseket nehezíti, hogy bár a lehetséges személyek nem képezik az alapcsapat részét, mégis érvényes szerződéssel rendelkeznek. Csapatunk a két korábban bejelentett játékos mellett összesen egy csatár leigazolását tervezi a télen, újabb labdarúgók csak extrém esetben, például sérülés esetén jöhetnek szóba, mondta el a szakember.

Recommended Posts