A Mezőkövesd Zsóry FC a Magyar Kupa nyolcadik fordulójának egyik kiemelt mérkőzésén léphet pályára az ETO Stadionban.


 

Magyar Kupa, 8. forduló
WKW ETO FC Győr (NB II) – Mezőkövesd Zsóry FC
Győr, ETO Stadion, december 4., szerda, 18.00.
Játékvezető: Oláh Gábor.

 

Ahogyan arról a korábbiakban már több alkalommal is beszámoltunk, december 4-én, avagy ezen a szerdai napon újra a Magyar Kupa berkein belül kell pályára lépnie a Mezőkövesd Zsóry FC-nek. Az ellenél a sorozatban eddig a legkomolyabb kihívás elé állítja a mieinket, hiszen ameddig a korábbi fordulókban harmadosztályú riválisokat sodort Fortuna a sárga-kékek útjába, úgy most eggyel nehezebb lesz a feladat.

Az WKW ETO FC Győr alakulata jelenleg a Merkantil Bank Liga hatodik helyén áll, tíz ponttal lemaradva a listavezető MTK Budapesttől, de „csak” hat egységre a még feljutást érő második pozícióban lévő Budafok mögött. Nem ígérkezik tehát könnyed fellépésnek a szerda esti, már csak amiatt sem, mer az időjárás alaposan bekeményített a hét elején, így az is kérdés, milyen körülmények közepette léphetnek majd pályára a csapatok.

Ami a mezőkövesdieket illeti, a hétközi kupameccs alapjaiban változtatta meg a heti menetrendet. A győri kirándulás legalábbis egy dolog, de szombaton a DVTK elleni borsodi derbi még komolyabb jelentőséggel bír, amelyen szintén jó eredmény elérése a cél. Ahhoz, hogy mindkét találkozón megfelelően teljesítsen a Zsóry, precízen meg kellett tervezni a heti munkát is. Ennek megfelelően már a keddi napon elutazott a Rába-partja az élvonalbeli pontvadászatban jelenleg harmadik helyen tanyázó társaság. Ezek alapján előbb még egy kora délutáni, mezőkövesdi edzés szerepelt a programban, majd rögtön a foglalkozást követően útnak is indult a legénység. Az sem megszokott, hogy a szerdán 18 órakor kezdődő kilencven perc után sem térnek haza rögtön Szappanos Péterék, még aznap este is Győrben alszanak, majd szintén ezen a helyszínen, csütörtökön délelőtt egy tréningen kell részt venni, hogy aztán újra buszra szállhassanak a keret tagjai. Mindez természetesen a megfelelő regenerálódást, és a hétvégére történő minél jobb felkészülést célozza meg, bízunk benne, minden a tervek szerint sül majd el!

És most már tényleg rátérve arra, hogy mit vár a Mezőkövesd Zsóry FC mestere a győri kupafellépéstől, egy kicsit még visszagondolva a felcsúti bajnokira, ezúttal is magát Kuttor Attilát kérdeztük meg. – Kemény mérkőzést tudhatunk a hátunk mögött, és tény, az előttünk álló hét sem ígérkezik könnyűnek – így a sárga-kékek hadvezére.

– Szombaton a Puskás Akadémia FC otthonában egy nagyon erős, és jó formában, jó futballt játszó együttes ellen kellett pályára lépnünk, amely során alaposan meg kellett harcolnunk a pontszerzésért. Amint azt a találkozó után is elmondtam, úgy érzem, mióta én vagyok a Mezőkövesd vezetőedzője, ez volt az egyik, ha nem a legjobb teljesítményünk. Érdekes az élet, hiszen a jó játék ellenére nem jött össze a három pont, mint, ahogyan például nyáron a Paks elleni hazai bajnoki vereség alkalmával sem, amikor pedig a szezon addigi legjobb első félidejét emeltem ki a részünkről. Ezért is szép játék a labdarúgás, mert soha nem tudhatod, hogy mikor milyen játékkal, milyen eredményt tudsz elérni. Akárhogy is, a hétfői nappal már lezártuk a felcsúti történéseket, hiszen szerdán újabb feladat előtt állunk. A Magyar Kupa berkein belül kell elutaznunk az ország másik végére, hogy az NB II egyik élcsapatának otthonában vívjuk ki a továbbjutást. A Győr ugyan nem azonos osztályban szerepel velünk, de a második vonalban is kiváló együttesnek számít. Nem véletlenül győzte le nem is olyan régen a listavezető, és bajnokaspiráns MTK alakulatát. Persze, nekünk ezúttal sem azt kell nézni, hogy milyen esetleges nehézségei lehetnek az összecsapásnak, mert nem véletlenül állunk úgy, ahogyan jelenleg. A saját játékunkat kell ráerőltetni szerdai ellenfelünkre is, és akkor nem lehet baj a mérkőzéssel.


 

A 8. forduló további párosításai:

2019. December 3., kedd
17.00.: MTK Budapest (NB II) – DVTK (M4 Sport, m4sport.hu)
20.00.: Szeged-Csanád Grosics (NB II) – MOL Fehérvár FC (M4 Sport, m4sport.hu)

December 4., szerda
12.00.: Monor (NB III) – Budapest Honvéd
12.00.: Ózdi Kohász SC (NB III) – Kaposvári Rákóczi FC
12.00.: PMFC (NB III) – Kisvárda Master Good
12.00.: Vác FC (NB II) – Újpest FC
12.00.: Dorogi FC (NB II) – DVSC
12.00.: Szarvasi FC 1905 (Békés megyei I. o.) – ZTE FC
12.00.: Credobus Mosonmagyaróvár (NB III.) – Paksi FC
12.00.: Lipóti Pékség SE (NB III) – Gyirmót FC Győr (NB II)
12.00.: III. Kerületi TVE (NB III) – Vasas FC (NB II)
15.30.: Szombathelyi Haladás (NB II) – Budafoki MTE (NB II)
18.00.: Dunaújváros (NB III) – BFC Siófok (NB II)
20.00.: Békéscsaba 1912 Előre (NB II) – Ferencvárosi TC (M4 Sport, m4sport.hu)

 

(FOTO: Gál Péter)

Recommended Posts