Mindenkiben ott él még a tavalyi bajnokság Újpest elleni összecsapása, illetve az ott történtek. Akkor nem sikerült, azonban most három ponttal térhetett haza a Mezőkövesd Zsóry FC.


 

Futball szempontból is megérkezett az ősz, hiszen a korai kezdés ellenére már villanyfénynél kezdték meg a bemelegítést a labdarúgók. Érdekesség továbbá, hogy a hazaiak is vendégségbe kényszerültek, mivel a Szusza Ferenc Stadion felújítása jelenleg is zajlik, így az Illovszky Rudolf Stadionban rendezték a találkozót. Visszatérve az időjárásra, már a télikabátok és az esernyők is előkerültek a nézőtéren, ugyanis a kezdő sípszóval egyszerre, az eső is elkezdett szemerkélni.

Egyik csapat sincs rossz formában, hiszen a lila-fehérek megnyerték legutóbbi két bajnokijukat, míg a borsodi alakulat eddig hibátlan mérleggel rendelkezik, ha az idegenbeli ütközeteket vesszük alapul. Kimondottan nehéz dolga volt mind a két védelemnek, elég csak említeni a válogatott behívót kapó Feczesin Róbertet, vagy a sárga-kék vezért, Cseri Tamást.

Támadójátékra rendezkedett be mind a két csapat, a középpályán teltek el a hosszú percek, melyeket egy-egy fővárosi helyzet tört meg. Összességében Vignjevics mester labdarúgói irányítottak, többnyire a Mezőkövesd térfelén járt a labda. Simon Krisztián jóvoltból több veszélyes hazai beadást láthattak a nézők, vendégoldalon pedig Molnár Gábor próbálta megbontani a masszív védősort.  Gól egészen a negyvenharmadik percig nem született, amikor is… Már az óráját nézte a játékvezető, amikor Molnár a tizenhatos sarkához helyezkedő Berecz Zsombort találta meg a szögletből, aki hozzávetőlegesen húsz méterről, kapásból bombázott Banai Dávid hálójába. Szokás mondani, hogy ennél jobbkor nem is jöhetett volna a gól (0-1).

Az eső elállt a második negyvenöt percre, a játék azonban nem változott. A momentumok tekintetében kiegyenlített találkozón az Újpest birtokolta többet a labdát, ennek ellenére a szünet után azonnal megszülethetett volna a második matyó gól. Andrij Nesterov robbant be egy lecsorgó labdára, azonban Banai a helyén volt, így maradt az egygólos vendég fór. Az Újpest láthatóan „Feczesin-centrikusan” futballozott, támadásról támadásra őt keresték a társak. Legközelebb a hetvenharmadik percben állt a gólhoz a csatár, amikor hat méterről, teljesen egyedül fejelhetett, de Szappanos Péter a hozzá megszokott módon hatástalanította a kísérletet.

Izgalmas utolsó minutumokat élhettek meg a drukkerek, azonban azt, amit kaptak, valószínűleg már nem gondolták. A rendes játékidő utolsó percében az egyaránt csereként pályára lépő Pekár László, Vajda Sándor kettős épített fel egy támadást, majd Silye Erik (a harmadik csere) 15 méterről eldöntötte a találkozót. Azonban az izgalmaknak még nem volt itt vége, a volt Mezőkövesd-játékos, Koszta Márk szépített, ezzel kialakítva a végeredményt (1-2). Újabb győzelmet szereztek Kuttor Attila legényei, ami azt jelenti, hogy továbbra is hibátlan a sárga-kék csapat idegenben.


 

Mestermérleg:

Kuttor Attila: Győzelemre játszottunk most is, ez azonban mindig más-más taktikát kíván meg. Ma sikerült, ami miatt nagyon boldog vagyok. Sokszor elmondjuk, de nagy igazság: nálunk nincs kezdő vagy csere játékos. Játékos van, aki ugyanannyira fontos láncszem, mint a társai. Büszke vagyok a srácokra, gratulálok a csapatomnak!

Nebojsa Vignjevics:Elsőként gratulálni szeretnék a Mezőkövesdnek a győzelemhez. Nagyon jól építették fel a játékukat és gyönyörű első gólt lőttek. Kifejezetten jól játszottunk az első félidőben, azonban ez a találat nehéz helyzetbe hozott minket. A második negyvenöt percben próbáltuk kezelni a helyzetet, de ez most nem eredményezett pontot vagy pontokat. Legalább döntetlent megérdemeltünk volna, de most a szerencse elhagyott bennünket.

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

OTP Bank Liga, 8. forduló
Újpest FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (0-1)

Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 2248 néző.
Játékvezető: Berke Balázs.
ÚJPEST: Banai – Pauljevics, Heris, Ristevszki, Balázs – Onovo (Zsótér), Sankovics – Simon (Szakály P.), Obinna, Bjarnaszon (Koszta) – Feczesin. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics.
MEZŐKÖVESD: Szappanos – Eperjesi, Nesterov, Katanec, Vadnai – Berecz Zs., Karnitski – Cseri (Pekár), Nagy D. (Vajda), Molnár G. – Zivzivadze (Silye). Vezetőedző: Kuttor Attila.
Gólszerzők: Berecz Zs. (43.), Silye (91.), Koszta (94.).
Sárga lap: Heris (32.), Katanec (40.), Nagy D. (47.).

 

A 8. forduló további eredményei:

Kisvárda Master Good – ZTE FC 3-3
Paksi FC – Kaposvári Rákóczi 2-1
DVTK – Puskás Akadémia FC 1-1
MOL Fehérvár FC – DVSC 2-1
Budapest Honvéd – Ferencvárosi TC 0-0

 

(FOTO: Gál Péter)

Recommended Posts