Kétgólos győzelmet aratott U19-es csapatunk a Debrecen ellen, pedig még büntetőt is hibáztunk.

Mezőkövesd Zsóry – Debreceni Sportiskola 2-0 (1-0)
Mezőkövesd: Sütő – Hímer, Hermann, Madarassy, Megyeri, Csirmaz Z., Borza, Trungel, Szabó L., Bárdos (Maráczi), Juhász B. (Molnár). Edző: Szabó László
Debrecen: Szabó P. – Csicsek, Kálny (Heim), Kovács M., Nagyerdei (Sztáray), Fekete, Kiss, Arany, Szabó G. (Szaráka), Pallagi (Dobi), Oláh. Edző: Benczik Zsolt
Gólok: Juhász B., Szabó L.

Szabó László: A múlt héten tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk Nyírbátorban, mert agresszív csapat vár ránk. Sajnos a helyzetünket nehezítette, hogy a 15. percben emberelőnybe került a hazai csapat. A második félidei felfogás meghozta a gyümölcsét, nagyon eredményesek voltunk. Legutóbb is jó csapat ellen játszottunk, felkészültünk, de kicsit úgy érzem, hogy a helyzetkihasználásunk kívánni valót hagyott maga után. Ha jobban összpontosítottunk volna, akkor magabiztosabban is tudtunk volna nyerni. Nem volt kötelező a nagy arányú győzelem, kicsit tartottunk a Debrecentől. Megérdemelten nyertünk még így is, hogy büntetőt hibáztunk és nagyon sok helyzetünk volt, amely kimaradt.

Recommended Posts