Kétszer látjuk vendégül a bajnok Ferencvárost az OTP Bank Liga 2022-2023-as szezonjában, a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a bajnokság menetrendjét.
Együttesünk az Újpest FC vendégeként kezdi meg szereplését a bajnokságban július utolsó hétvégéjén. Ezt követően Keleti rangadón látjuk vendégül a Kisvárdát, majd az újonc Kecskeméthez látogatunk. A 4. fordulóban újabb Keleti rangadó lesz hazai pályán, miután a Debrecent fogadjuk, majd a Vasas lesz az ellenfél. A Puskás Akadémia – Mezőkövesd találkozó után a Zalaegerszeget látjuk vendégül, azt követően Székesfehérváron lépünk pályára. A 9. fordulóban a Paks érkezik Mezőkövesdre, majd a Budapest Honvéd otthonába látogatunk, végül a bajnoki címvédő Ferencvárost fogadjuk a 11. fordulóban. Az őszi szezonban 16 fordulót játszunk le, az utolsó hivatalos játéknap november 12-e lesz a katari világbajnokság miatt. A tavaszi szezon 2023. január 28-án kezdődik, az utolsó forduló hivatalos játéknapja pedig május 27-e lesz. Az OTP Bank Liga pontos időbeosztását később készítik el.
Csapatunk bajnoki menetrendje:
Július 30. (szombat): Újpest FC – Mezőkövesd Zsóry FC
Augusztus 06. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Kisvárda Master Good
Augusztus 13. (szombat): Kecskeméti TE – Mezőkövesd Zsóry FC
Augusztus 21. (vasárnap): Mezőkövesd Zsóry FC – Debreceni VSC
Augusztus 27. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Vasas FC
Augusztus 31. (szerda): Puskás Akadémia – Mezőkövesd Zsóry FC
Szeptember 03. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Zalaegerszegi TE FC
Szeptember 10. (szombat): MOL Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC
Október 01. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC
Október 08. (szombat): Budapest Honvéd – Mezőkövesd Zsóry FC
Október 15. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Ferencvárosi TC
Október 22. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC
Október 29. (szombat): Kisvárda Master Good – Mezőkövesd Zsóry FC
November 05. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Kecskeméti TE
November 09. (szerda): Debreceni VSC – Mezőkövesd Zsóry FC
November 12. (szombat): Vasas FC – Mezőkövesd Zsóry FC
Január 28. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Puskás Akadémia
Február 04. (szombat): Zalaegerszegi TE FC – Mezőkövesd Zsóry FC
Február 11. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – MOL Fehérvár FC
Február 18. (szombat): Paksi FC – Mezőkövesd Zsóry FC
Február 25. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd
Március 04. (szombat): Ferencvárosi TC – Mezőkövesd Zsóry FC
Március 11. (szombat): Újpest FC – Mezőkövesd Zsóry FC
Március 18. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Kisvárda Master Good
Április 01. (szombat): Kecskeméti TE – Mezőkövesd Zsóry FC
Április 08. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Debreceni VSC
Április 15. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Vasas FC
Április 22. (szombat): Puskás Akadémia – Mezőkövesd Zsóry FC
Április 29. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Zalaegerszegi TE FC
Május 06. (szombat): MOL Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC
Május 13. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC
Május 20. (szombat): Budapest Honvéd – Mezőkövesd Zsóry FC
Május 27. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC – Ferencvárosi TC
Fotó: csakfoci.hu