Hasznosan telt az edzőtábor csapatunk számára, Bükfürdőn kiváló körülmények között készülhettek a hamarosan induló szezonra.

Pénteken hazatért a bükfürdői edzőtáborból csapatunk, amelynek hétfőn ismét edzést vezényelt Benczés Miklós. A gyakorlás helyszíne a most elkészült füves pálya volt a Zsóry kemping területén.

– Köszönjük az edzőtáborozást a klub vezetésének, akik kiváló feltételeket teremtettek. A csapat nem csak szakmai téren lépett előre, a közösségnövelő hatása is nagy volt az együtt töltött időnek, köszönhetően az egy-két kiegészítő programnak, amelyeken más csapatsportágakat is kipróbáltunk. A játékban megmutatkozik kinek-kinek a személyisége, jobban olvashatjuk egymás gondolatait – hangsúlyozta a vezetőedző.

Benczés szerint taktikailag sokat fejlődtek, védekezésben és támadásban is előrébb lépett a csapat. Nem csak az eredményesség miatt boldog, igaz, az Amkar Permtől vereséget szenvedtünk, de azon a meccsen jól játszottunk, sok gólhelyzetünk volt, míg az ellenfélről ez nem volt elmondható. Annak örül, hogy a játékosok vevők arra, amit a szakmai stáb eléjük tesz, amit vár tőlük.

– A Haladásnak az ellenünk vívott meccse főpróba volt, élesebbek voltak, mint mi, ennek ellenére labdabirtoklásban, gólokban is föléjük nőttünk. Igaz, voltak hibáink, amelyek így kiderültek, visszaigazolódott, mely taktikai elemeket kell még gyakorolnunk. A jót pedig meg kell tartani, de messzemenő következtetéseket ebből ne vonjunk le. A siker erősíti a csapatot, ez jelzi, jó úton járunk – bizakodott Benczés Miklós, aki elárulta, még nem tudja, ki lesz a kezdő tizenegy.

– Ennek oka pedig a sok jó teljesítmény, s így lesz pár álmatlan éjszakája a szakmai stábnak. Remekül sikerült a felkészülésünk, bízom abban, hogy ez kamatozni fog – tette hozzá.

A bajnokság sorsolásáról annyit mondott, úgyis mindenkivel játszani kell, a sorban első Vácot hazai  pályán fogadjuk, így legelőször ellenük kell készülni.

Fotó: Bán Bence. Képgaléria: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.478878335611079.1073741932.106247966207453&type=3

Recommended Posts