Holnap 18.45-kor látják vendégül labdarúgóink a bajnokságban remeklő, a forduló előtt 2. helyen álló Kisvárda Master Good csapatát az OTP Bank Ligában. A találkozóval kapcsolatos gondolatait Erős Gábor, a szabolcsiak megbízott vezetőedzője osztotta meg.

– Két jó formában lévő csapat találkozik egymással a hétvégén, ennek fényében nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A Mezőkövesd erős kerettel rendelkezik, vannak olyan posztok, ahol kiemelkedő kvalitású játékosok szerepelnek. Ellenfelünk az edzőváltás után, Supka Attila vezetésével remek sorozatot produkált, 7 mérkőzésen 4 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség a mérlegük, ezek az eredmények önmagukért beszélnek.  Ezzel együtt bízom benne, hogy eredményesek tudunk majd lenni a mérkőzésen, nagyon szeretnénk megszerezni a három pontot – emelte ki a szakember.

 Fotó: facebook.com/kisvardafc

Recommended Posts