A napokban hároméves szerződést kötött csapatunk Berecz Zsomborral, akivel ennek apropóján a pályafutásáról, az előző idényről és a terveiről is beszélgettünk.

– A Diósgyőr, a Vasas és a MOL Fehérvár csapataiban is játszottál mielőtt Mezőkövesdre igazoltál. Mit emelnél ki az eddigi pályafutásodból?

– Mindenhol voltak olyan események, amelyre szívesen emlékszem vissza. A Vasasnál töltött időszakomból például azt tudnám kiemelni, hogy a 3. helyen végeztünk és kupadöntőt játszottunk, a MOL Fehérvárral pedig bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe, illetve Magyar Kupát nyertünk.

– Egy évvel ezelőtt érkeztél városunkba. Milyenek a tapasztalataid a klubról?

– Már az elején nagyon jó benyomásokat szereztem, nagyon jól érzem magam és többek között ezért is döntöttem a szerződéshosszabbítás mellett.

– Néhány hét távlatából, hogyan látod az előző szezont?

– Mindenképpen pozitívan értékelem az elmúlt idényt, nagyon nagy dolog volt kupadöntőt játszani, ami ráadásul sporttörténelmi siker is a klub számára. Emellett a bajnoki 4. helyezésünk is történelmi eredmény, éppen ezért nem gondolom azt, hogy a tavalyi szezonunk kudarc lett volna.

– Hat gólt szereztél az előző szezonban, négyet a bajnokságban és kettőt a Magyar Kupában. Mennyire vagy elégedett összességében a saját teljesítményeddel?

– Gólok terén semmiképpen sem vagyok elégedett, ez egy olyan szám, ami talán elvárható egy középpályástól, nem nevezhető extra teljesítménynek. Természetesen azért fogok dolgozni, hogy a gólok számát sikerüljön növelni. Ha esetleg úgy alakul, hogy nem tudok több gólt szerezni, de a csapat hasonlóan jól fog szerepelni, mint az előző idényben, akkor is nagyon fogok örülni.

– Három éves szerződést kötött veled a klub. Miért döntöttél a közös folytatás mellett?

– Úgy láttam, hogy itt egy nagyon jó kis csapat épül és én ennek szeretnék a részese lenni, többek között ezért is döntöttem úgy, hogy hosszútávra elkötelezem magam a klubhoz.

– Szakmailag hogyan ítéled meg a Mezőkövesdre igazolást? Előrelépésnek tartod?

– Abban a helyzetben amiben én voltam, ezt láttam a legjobb döntésnek, ezért is cselekedtem így. Itt Mezőkövesden megkaptam a játéklehetőséget, a bizalmat és én ezt igyekszem meghálálni.

– Milyen terveid vannak az elkövetkezendő időszakban?

– Mindenképpen szeretnék fejlődni és azt szeretném, hogy a csapat is tovább fejlődjön. Bízom benne, hogy a tavalyihoz hasonlóan szép évet tudhatunk majd magunk mögött.

– Mit vársz magadtól a következő szezonban?

– Arra törekszem, hogy minél jobb állapotba kerüljek a felkészülés alatt és szeretnék olyan teljesítményt nyújtani amivel hozzá tudom segíteni a csapatot a minél jobb szerepléshez. A lényeg az, hogy tiszta lelkiismerettel tudjuk magunk mögött hagyni majd ezt az évet.

– Mivel töltötted a nyári szünetet?

– A három hetet pihenéssel töltöttem, igyekeztem a focival ez idő alatt nem foglalkozni. Úgy gondolom, hogy egy játékosnak szüksége van az ilyen időszakokra, mert elég nehéz szezonon vagyunk túl. Elsősorban fejben fáradtam el, de természetesen fizikálisan is jót tett a pihenő, szükség volt erre a három hétre.

– A Diósgyőr ellen, rögtön egy megyei rangadóval kezdjük majd a bajnokságot. Hogyan készülsz majd erre a mérkőzésre és mit vársz a találkozótól?

– Játszottam Diósgyőrben fiatalon, de ez nem feltétlenül jelent számomra plusz motivációt. A Diósgyőr nagy akarással játszó masszív, szívós csapat, ráadásul az előző hetekben meg is erősítették a keretüket, ami nyilván jót fog tenni nekik. Úgy gondolom, hogy nekünk is nagyon jó csapatunk van és fel fogjuk tudni velük venni majd a versenyt.

Recommended Posts