Nehéz bajnokságra számít Pintér Attila, aki szeretne minden posztra legalább két egyforma képességű játékost.

Szombaton megkezdi szereplését az élvonalban felnőtt csapatunk, Pintér Attila vezetőedző pedig interjúnk elején megköszönte azoknak a játékosoknak, akik már nincsenek itt velünk, hogy ezt a csapatot hozzásegítették az NB I-hez. Sok sikert kívánt nekik új csapatukban, a kölcsönjátékosoknak pedig régi csapatukban. Megköszönte az összes vezetőnek, hogy mindent megtettek azért, hogy ez a klub sikeres legyen.

– Hogy látta a felkészülést?

– Rövid idő állt rendelkezésre, hogy játékosaink ki tudják magukat pihenni, arra is nagyon rövid volt az idő, hogy az új játékosokat magunkhoz tudjuk formálni. Jó embereket tudtunk a klubhoz hozni, akik mindent el fognak követni azért, hogy bent tudjunk maradni. Amikor idekerültem, akkor volt időnk arra, hogy az edzőmérkőzéseken kijöjjenek hibáink. Most kevés edzőmérkőzést tudtunk játszani, bár egymás közti játék sok volt. Remélem, hogy kevés hiba jön ki a folytatásban, de azokat már éles meccseken fogjuk észlelni. Becsülettel tették a fiúk a dolgukat. Akik idekerültek, nem olyan állapotban érkeztek, mint szerettem volna, de szép lassan kezdik utolérni magukat. A hozzáállásukkal semmi problémám nincs.

– Volt-e ilyen rövid felkészülése valaha?

– Amikor kupainduló csapatunk volt. De az teljesen más, összeszokott csapatunk volt, egy-két új igazolással. Nekünk azért kell küzdenünk, hogy bennmaradjunk, ezért több rendszerben is kell tudnunk mozogni. Megpróbálunk felnőni az nb1-es feladathoz, ehhez nagyon jó embereket tudtunk igazolni. Remélem, minél előbb be tudjuk pótolni az elmaradást. Ahhoz, hogy normális csapatként kezdjen működni egy társaság, minimum hat-nyolc hét kell.

– Előnyt tudunk-e kovácsolni abból, hogy ritmusban maradt a csapat?

– Az ember nem gép, hogy állandóan zakatoljon, kell pihenő is. Bízom abban, hogy profi játékosaink vannak, s megpróbálták a rövid idő alatt is kipihenni magukat, de ezt nem lehet felgyorsítani. Úgy alakítottuk a programot, hogy arányos legyen minden, ha kevés is volt a pihenő, normálisan tudjon regenerálódni.

– Az érkezők, mennyiségével, minőségével elégedett?

– Sok játékosunk volt kölcsönben nálunk, s az NB1 teljesen más, abban is, hogy nem 16 csapat van, hanem 12. Mivel az élvonal jóval előbb befejezte a bajnokságot, mi pedig az utolsó pillanatban jutottunk fel, a meglévő piac adta lehetőségekkel próbáltunk élni, megerősíteni a keretet. Emberileg jókat igazoltunk, és sokan távoztak, még most is erősítésre szorul a társaság, de egy kellő folyamatot elindítottunk, hogy bent tudjunk maradni. Szeretném, ha minden poszton két azonos képességű játékos lenne.

– Milyen bajnokságra számít?

– Nem lehet más a cél, mint megpróbálni bennmaradni. Tíz csapat lényegesen előrébb tart mint mi, pláne itt az elején. Hat csapattal fogunk harcolni a bennmaradásért. Nem vagyunk Ferencváros, Videoton, de nem akarom magunkat kicsinyíteni, a saját célunkért kell küzdeni, magunkkal kell foglalkoznunk. A tizenkét csapatos bajnokság más, az sem mindegy, hogy hová megyünk kétszer, ki jön kétszer. Nem könnyű, hogy a Ferencvároshoz, Videotonhoz kell kétszer utaznunk, hazai pályán nagyobb sanszunk lenne ellenük, de így kell kivívni a bennmaradást.

– Számoltak előre, hány pont kell a cél eléréséhez?

– Senki nem tudja előre, hogy 30-cal, 28-cal, vagy 35 ponttal marad bent. Meccsről meccsre készülünk, mindig a maximumot szeretnénk adni, meglátjuk, hány pontot tudunk gyűjteni, s az mire lesz elég.

– A tavalyi riválissal kezdjük a szezont, mit vár a mérkőzéstől?

– Minden mérkőzéstől azt várom, hogy emelt fővel tudjon lejönni a csapat a pályáról. Mindenki bele tudjon nézni a másik szemébe, a játékosok az edzőébe és viszont, s a szurkolókéba is. Ha ez megtörténik, mindent megtettünk azért, hogy ne csapjuk be szurkolóinkat, klubunkat. Teljesen mindegy, hogy nyertünk, vagy kikaptunk, mindenki elégedett a másikkal.

– A Gyirmótot még nem győztük le, megtörhetjük-e a sorozatot?

– Egyszer minden sorozatnak vége lesz.

Recommended Posts