Szombaton 14.30-kor Pakson játszik csapatunk az OTP Bank Liga 8. fordulójában. A mérkőzéssel kapcsolatos várakozásairól Kuttor Attilát, csapatunk vezetőedzőjét kérdeztük.

– Nem örültük túl a Kecskemét elleni győzelmet, mert olyan nagy dolog nem történt, csak annyi, hogy pozitív visszajelzést kapott a csapat az elvégzett munkáról. Már az Ajka elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésen is azt éreztem, hogy mentálisan kell visszatalálnunk arra az útra, amin tavaly is voltunk, a múlt heti mérkőzés egy jó visszaigazolás volt arra, hogy újra visszatalálhatunk rá. Ettől függetlenül azt érezzük, hogy ez csak egy lépés volt, mennünk kell tovább, a hangulatunk bizakodó. A várakozásokkal kapcsolatban most csak közhelyeket tudok mondani, hiszen minden mérkőzés háromesélyes, ahogy ez is, mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében. Elsősorban nem is az eredményben gondolkodunk, ugyanazt a mentalitást és együttes akaratot szeretném látni a Paks ellen is, mint amit eddig is mutattunk. A legfontosabb az, hogy kihozzuk magunkból a lehető legjobbat. Rengeteg pozitívumot tudnék felhozni a Paksról, ellenfelünk minden erősségére felkészültünk, de elsősorban magunkra szeretnénk figyelni, az a célunk, hogy minden mérkőzésen versenyképesek tudjunk lenni – emelte ki mesterünk

Recommended Posts