Szombaton 17 órakor látjuk vendégül a Budapest Honvéd együttesét, az OTP Bank Liga mérkőzéssel kapcsolatban Pintér Attila vezetőedző osztotta meg gondolatait.

– Ezúttal is nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a két csapatot mindössze 3 pont választja el a tabellán, igazi „hatpontos” rangadó vár ránk szombaton. Ellenfelünk jó játékerőt képvisel, ráadásul Balogh Norbert, Nagy Dominik, Bőle Lukács és a lengyel Lukas Klemenz személyében kiváló labdarúgókat igazoltak, mindannyian komoly játékerőt képviselnek, nagy segítséget jelenthetnek a Budapest Honvédnak. Emellett meg kell említeni a fővárosi együttes saját nevelésű fiataljait is, akik szintén nagyon tehetséges és jól képzett játékosok. Alaposan fel kell készülnünk a mérkőzésre, ugyanis ellenfelünk sajátos rendszerben futballozik, nagyon fegyelmezetten és precízen játszanak, amivel minden együttes dolgát alaposan meg tudják nehezíteni. Nekünk is ez lesz a célunk szombaton, szeretnénk precízen és pontosan futballozni, mint minden mérkőzésen, ezúttal is a győzelem megszerzéséért lépünk pályára. Figyelnünk kell majd arra, hogy a támadás és a védekezés megfelelő egyensúlyban legyen, hiszen a gólszerzésre akkor lehet esélyünk, ha hatékony lesz a támadójátékunk. Nagy hangsúlyt fektetünk a frissítésre is, mivel ezen a héten két mérkőzés szerepel a programban. Meglátjuk, hogy szombatig ki milyen állapotban lesz, ennek fényében állítjuk majd össze a kezdőcsapatot, ugyanakkor a sérült játékosainkra továbbra sem számíthatunk – emelte ki mesterünk.

Recommended Posts