Fontos idegenbeli rangadót húzott be vasárnap este csapatunk, Dombó Dávid pedig védésekkel járult hozzá a sikerhez.Continue reading
A szerencse is szerepet játszott
Csank János M4-nek adott értékelése szerint ezúttal csapatának nem volt szerencséje, Pintér Attila örült, hogy a játékosok fegyelmezetten, jól játszottak.Continue reading
Sikerült megtartani az első félidőben szerzett előnyt
Az első félidőben csapatunk akarata érvényesült és Devecseri révén meg is szereztük a vezetést. A második félidőben emberhátrányban játszva, jól védekezve, de szerencsével is megtartottuk az előnyt.Continue reading
Szervezetten kell védekeznünk
Szeles Tamásékra nagy feladat vár Zalaegerszegen, hiszen ellenfelünk eddigi két mérkőzésén nyolc gólt rúgott.Continue reading
Mindenféleképpen nyernünk kell
Vasárnap a második helyezett Zalaegerszeg otthonában lép pályára csapatunk, rájuk kell erőltetni játékunkat.Continue reading
Információk a Zalaegerszegre utazóknak
Fontos információk azoknak a mezőkövesdi drukkereknek, aki elutaznak a vasárnap kora esti bajnoki mérkőzésre, Zalaegerszegre.Continue reading
Egy nappal később a ZTE ellen
Televíziós közvetítés miatt szombat helyett vasárnap utazunk Zalaegerszegre.Continue reading
A védekezés jó alapot adott
Több játékosát is megdicsérte a mérkőzést követően Benczés Miklós, kiemelte, mezőnygólt még nem kaptak.Continue reading
A hibák ellenére jól játszottak
Csank János szerint jól védekezték ki a kövesdi támadásokat, csak épp saját hibáikat nem tudták kivédeni.Continue reading
Győzelem az Egerszeg ellen
Máté János és Bajzát Péter találatával 2-0-ás győzelmet aratott csapatunk a Zalaegerszeg együttese ellen.Continue reading
A cél, hogy ne kapjunk gólt
A korábban a Diósgyőrben és a Vasasban futballozó Polényi Gábor sosem elégedett saját teljesítményével, szerinte így fejlődhet.Continue reading
A döcögős után újra jó stílusban
Az osztály egyik erős csapata érkezik szombaton, az a stílus kell ellenük, mint a Vác ellen.Continue reading
Nem fogják túlcifrázni
A Mátrában készült a szombati, mezőkövesdi mérkőzésre a Zalaegerszeg, Csank János szerint az összecsapás rangadó lesz.Continue reading
Ellenfélnéző: megújult Zete érkezik
Szombaton este a Zalaegerszegi TE csapata látogat hozzánk, nincsenek róluk kellemes emlékeink.Continue reading
Heffler: egy meccs kimarad
Kedden újra ülésezett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, amely döntött Heffler Norbert ügyében is.
Continue reading
Fájdalmas vereség Zalában
Együttesünk fájó, 4-0-ás vereséget szenvedett a ZTE vendégeként a Merkantil Bank Liga 25.fordulójában.Continue reading
Lucsánszky nem változtat a győztes csapaton
Pénteken elutazott Zalaegerszegre együttesünk, szombaton a meccsre hangolódik a csapat.Continue reading
Ellenfélnéző: rossz sorozatban a ZTE
A mezőny közepén állomásozó, ám az utóbbi hetekben rosszul szereplő Zalaegerszeghez látogat együttesünk.Continue reading
Medgyes: ideje volt már a gólnak
Szombaton Zalaegerszegen szerepel csapatunk, amelytől Medgyes Zoltán szerint csak a győzelem elfogadható.Continue reading
Szülinapos vezet Egerszegen
Berger Józseffel ebben az idényben még nem szenvedtünk vereséget.Continue reading