David Babunski-ra csapatunk kiváló középpályására két fontos és egyben izgalmas mérkőzés vár az elkövetkezendő napokban, hiszen Blagoja Milevski szövetségi kapitány ismét meghívta az Észak-macedón labdarúgó válogatott keretébe. David hazájának válogatottja pénteken Olaszországban játszik sorsdöntő mérkőzést, hétfőn pedig a csoportelső angol válogatottat fogadják hazai pályán.

Szombaton még Diósgyőrben játszottál, kedd óta pedig hazád válogatott csapatával készülsz a csoportkör utolsó Európa bajnoki selejtezőmérkőzéseire. 

Két nap alatt sikerült kipihenned magad?

-Szerencsére Macedónia nincs olyan messze Magyarországtól repülővel. Jóval gyorsabb és kényelmesebb így az utazás, aminek köszönhetően volt időm arra, hogy kipihenjem az utolsó bajnoki meccsünket a tréningek előtt.

Hogyan telik egy napod a válogatottnál? Hogyan telnek az edzések?

-Kicsit eltér a klubok menetrendjétől, hiszen sok játékos azután érkezik, hogy már játszott a klubjával. Gyakran kell utaznunk, most például Olaszországba megyünk. Így a foglalkozásainkat ezekhez a körülményekhez igazítjuk. Nagyon sok taktikai felkészülést végzünk intenzív, de rövidebb edzésekkel.

Milyen jelent számodra hazád válogatott csapatát képviselni?

-Csodálatos és egyben különleges érzés, hiszen az ország legjobbjai közé választottak azért, hogy képviseljem a földemet, a kultúránkat, és a családomat… Ez egy megtiszteltetés, amire büszkék lehetnek a szeretteim és én is.

Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb meccsed a válogatottban?

-2022-ben, Olaszország ellen az utolsó pillanatban szerzett góllal aratott győzelmünk hamar eszembe jut, mint az elmúlt évek legeufórikusabb, legsikeresebb és legizgalmasabb pillanata a válogatottban. Azonban 17 éves koromban a debütálásom is ehhez fogható élmény számomra, de az Eb-re való történelmi kvalifikációnk az U21-es válogatottal is meghatározó momentuma az életemnek.

-Két nagyon izgalmas mérkőzés vár rátok az olaszok és az angolok ellen. Olaszországgal pénteken fogtok játszani. Mit vársz ettől a mérkőzéstől? Hogyan készültök?

Az, hogy a legutóbbi meccseinken Olaszország ellen jó eredményeket értünk el, bizakodásra ad okot, hogy újra meg tudjuk csinálni. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen idegenben játszunk, és valószínűleg extra motiváltak lesznek ellenünk.

Melyik mérkőzés lesz szerinted nehezebb?

-Összehasonlítva a válogatottunk, az olaszok, valamint az angol játékosok profilját, úgy gondolom, hogy sokkal nehezebb Angliával szembenéznünk. Nagyon erősek a játék minden aspektusában, minden poszton. Nem hiszem, hogy valaha is volt ilyen erős és mély kerettel rendelkező válogatottjuk… de otthon játszunk Anglia ellen, szóval ez egy kis előnyt jelenthet nekünk. 

Recommended Posts