Az élvonal küzdelmei a hétvégén elkezdődtek, mi pedig a Zalaegerszeg ellen bemutatkozó Berecz Zsomborral készítettünk interjút azzal a céllal, hogy jobban megismerjék fiatal középpályásunkat a szurkolók.


 

– Honnan indult a futballista karriered?

– Amikor aláírtam a szerződésem Mezőkövesden, eszembe jutott, hogy valamilyen szinten hazatértem, hiszen én is borsodi gyerek vagyok – válaszolt kérdésünkre a Mezőkövesd Zsóry FC játékosa, Berecz Zsombor. – Szülővárosomban kezdtem futballozni kisgyermekként, majd amikor a szüleim látták, hogy érdemes velem komolyabban is foglalkozni, elvittek a Diósgyőrhöz. Az ott eltöltött idő után jött egy nagy fordulat az életemben, leigazoltak a Vasas Kubala Akadémiára. Kezdetben természetesen nem volt egyszerű, azonban szépen beilleszkedtem és valóban komoly irányt vett a karrierem. A család támogatása nélkül teljesen biztos, hogy nem tartanék ott ahol.

–  Az akadémia után következett a felnőtt csapat. Milyen emlékeid vannak arról az időszakról?

  A felnőtt csapatban végigjártam a szamárlétrát. Szép fokozatosan építettek be abba az együttesbe, amely akkoriban a másodosztályban szerepelt. Remek év után, bajnokként jutottunk fel az élvonalba. Nagyon hektikus az az időszak, hiszen küzdöttünk kiesés ellen, voltunk az NB I-ben bronzérmesek, a kupában másodikok, majd kiestünk. Összességében rengeteget köszönhetek a Vasasnak, soha nem felejtem az ott töltött időt.

–  Bernd Storck idején a nemzeti csapatban is lehetőséget kaptál. Milyen érzés volt magadra ölteni a címeres mezt?

Azt gondolom, hogy egy futballista életében ennél nagyon és megtisztelőbb dolog nem történhet. Hallgatni a társakkal a magyar himnuszt, képviselni a nemzetet, fantasztikus szurkolóink előtt pályára lépni mind-mind olyan érzés, amit nem lehet szavakba önteni. Svédország ellen kaptam egy félidőt, ami örökre emlékezetes marad számomra.

– A következő állomást Székesfehérvár jelentette a karrieredben. Milyen volt az ott eltöltött szezon?

– Nehéz volt a Vasast elhagyni, de nagy lépés volt a fehérvári szerződés. Nem volt egyszerű, hiszen egy futballista szeretne folyamatosan, minél többet játszani. Ettől függetlenül sokat fejlődtem és tanultam ott, nagyon motiváltan érkeztem Mezőkövesdre.

–  A motiváltságod milyen célokkal párosul?

A lehetős legtöbb időt szeretném a pályán tölteni. Az előző szezon során láttam, hogy a Mezőkövesd eredményes és nagyon szerethető csapat. A társak hamar befogadtak, már most jól érzem magam. Sikeres szeretnék lenni a sárga-kék mezben.

– Az első fordulóban bemutatkoztál hazai pályán. Azt kaptad amire számítottál?

Elképesztően örülök, hogy lehetőséget kaptam a vezetőedzőtől. Ezt megkoronázta az, hogy sikerült legyőzni a Zalaegerszeget, így a három pontot itthon tudtuk tartani. Bízom benne, hogy a folytatásban is hasonlóan sikeresek leszünk.

–  Fiatalon lettél apuka. Az egész család költözött?

–  Valóban így van, boldog apuka lettem. Mindössze két hete született meg a gyermekünk, mondhatom, hogy igazán komolyra fordult az életünk. Nem leszek egyedül, családosan költöztünk ide. Nem is volt kérdés, hogy együtt leszünk-e.

Sütő Gergő
(FOTO: Huszár Márk)

Recommended Posts