Gól nélküli döntetlent ért el csapatunk a Budapest Honvéd ellen az OTP Bank Ligában.

A bajnokság 21. fordulójában a 11. helyen álló fővárosi gárdát látták vendégül labdarúgóink ma este. Együttesünk remek formában várhatta az egymás elleni mérkőzést, hiszen a négy tavaszi bajnoki mérkőzésen 10 pontot gyűjtöttünk, míg ellenfelünk négy meccsen két pontot szerzett, igaz, hogy a második helyezett Kecskeméttel és a harmadik helyen álló Kisvárdával is döntetlent játszott. Az előző fordulóban csapatunk 2-0-ra győzött Pakson, míg a Budapest Honvéd hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett a Debrecentől. Az egymás elleni mérleg csapatunk számára kedvezőbb, az eddig lejátszott 21 élvonalbeli mérkőzésen együttesünk 8 győzelem és 6 döntetlen mellett 7 alkalommal szenvedett vereséget.
Csapatunk kezdője két helyen változott a Paks elleni mérkőzéshez képest, Brtan és Vajda helyett Karnitski és Filip kezdett, a Budapest Honvéd kezdőcsapata szintén két helyen módosult a Debrecen elleni találkozóhoz viszonyítva, Szappanos és Domingues helyett Dúzs és Samperio lépett pályára.

JÓTÉKONYSÁG Klubunk a mezőkövesdi Pamacs Kutyamentéssel közösen adománygyűjtést szervezett ezen a héten, annak érdekében, hogy az állatvédő szervezet egy telket vásárolhasson és a telephely a város határába tudjon költözni. A pénzadomány mellett például kutyaeledelt, valamint szemeteszsákot, pokrócot, ágyneműt, törölközőt, kutyatálat és kutyajátékokat gyűjtöttünk. A mérkőzés előtt Hagyacki József, klubunk ügyvezetője adta át az adományt jelképesen a Pamacs Kutyamentés képviselőjének, Molnárné Kelemen Viktóriának.
A mérkőzés előtt még egy ünnepélyes esemény történt, Garai Dezső sportbarátot köszöntötte 70. születésnapja alkalmából Tállai András elnök, valamint Farkas Béla és a környéken élő sportbarátok társasága ünnepélyes kezdőrúgással.
A találkozó előtt egyperces gyászszünetet tartottak, a 47 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Lendvai Miklós, korábbi 23-szoros magyar válogatott labdarúgó tiszteletére.

A vendégek kezdték aktívabban a mérkőzést, az első komoly lehetőség a 7. percben alakult ki, amikor is Gomis lőtt kevéssel a bal felső sarok mellé. Öt perccel később Tamás beadását követően Lukic 14 méteres fejesét védte magabiztosan Piscitelli. A 20. percben Kocsis két szép csel után a kapu fölé tüzelt mintegy 18 méterről. Csapatunk első lehetőségére a 23. percig kellett várni, Besirovic 18 méteres szabadrúgása kevéssel a bal felső sarok fölött hagyta el a játékteret. Két perccel ezután Tamás beadását követően a berobbanó Kocsis előtt suhant el a labda, majd az ellentámadás végén Besirovic 20 méteres kísérlete kerülte el centikkel a bal felső sarkot.  A 28. percben Tamás 16 méteres lövése a bal alsó sarok mellett zúgott el. A 32. percben N. Lukic lövésébe az utolsó pillanatban lépett bele Beriashvili. Két perc múlva Drazic indításával Molnár lépett ki, a 18 méteres lapos lövését elvetődve védte Dúzs. A 42. percben Besirovic szabadrúgását húzta le magabiztosan a kapujából kilépő Dúzs. Egy perccel később a túloldalon Samperio 14 méterről kevéssel a jobb alsó sarok mellé lőtt.
Csapatunk a szünetben egyet cserélt, Nagy G. helyére Babunski érkezett. Az 53. percben a Honvéd végezhetett el szabadrúgást a kaputól 17 méterre, a labdát N. Lukic a sorfalba lőtte. Öt perccel később Molnár sarokrúgása után Drazic lőtt fordulásból jócskán a kapu fölé. A 62. percben cseréltek a vendégek, Kocsist Átrok váltotta.  A 65. percben Kállai beívelése után a labda Besirovic feje fölött szállt el, majd a 69. percben Babunski beadása után Besirovic bólintott a kapu jobb oldala mellé. Két perccel ezután egy gyors fővárosi akció végén Samperio lépett ki jó ütemben, Beriashvili becsúszva tisztázott a 16-oson belül. Ezután kettős cserét hajtott végre együttesünk, Karnitski és Cseri helyére Brtan és Ephestion érkezett, míg a vendégeknél Samperiot Domingues váltotta. A 74. percben Tamás lövése suhant el centikkel a kapu bal oldala mellett. A 81. percben egy jobb oldali sarokrúgás után Molnár lőtt közelről a kapu mellé. A 85. percben Tamás szabadrúgása után egy közeli csúsztatást óriási bravúrral ütött ki Piscitelli. Az utolsó percben Filip előtt adódott gólszerzési lehetőség, védőnk 7 méterről nagy helyzetben a kapu felé helyezett, majd a ráadásban a túloldalon Domingues lövését védte Piscitelli. Újabb lehetőség ezután már nem alakult ki a mérkőzésen, így gól nélküli döntetlennel zárult az összecsapás.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd 0-0
Mezőkövesd, Városi Stadion. 2105 néző. Vezette: Pintér Csaba (Georgiou Theodoros, Belicza Bence Péter)
Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli – Kállai K., A. Lukic, Beriashvili, Filip – Cseri (Ephestion 73. p.), Karnitski (Brtan 73. p.), Nagy G. (Babunski 46. p.)  – Besirovic, Drazic. Molnár G. Vezetőedző: Kuttor Attila
Budapest Honvéd: Dúzs – Doka, Lovric, Prenga, Capan, Tamás K. – Mitrovic, Gomis – Samperio  (Domingues 74. p.), Kocsis D. (Átrok 62. p.) – N. Lukic
Sárga lap: Cseri (6. p.), Capan (22. p.), Beriashvili (36. p.), Gomis (48. p.), Tamás (66. p.), N. Lukic (90+3. p.)

Kuttor Attila: „Azt gondolom, hogy egy küzdelmes mérkőzés volt – ahol tényleg a küzdelem dominált – és nem tudtunk olyan futballt bemutatni, amilyet szerettünk volna. Megvoltak a lehetőségeink arra, hogy a magunk javára fordítsuk a mérkőzést, de ebben a találkozóban ennyi volt.”
Dean Klafuric: „Úgy gondolom, hogy mi kontrolláltuk a mai mérkőzést. Az első félidőben volt néhány veszélyes helyzetünk a Mezőkövesd kapujánál, míg a második félidőben sok lövésünk volt és véleményem szerint közelebb álltunk a győzelemhez. A hazaiak nagyon fegyelmezetten védekeztek, illetve a kontratámadásaik veszélyesek voltak. Gratulálok a játékosaimnak, illetve Dúzsnak a debütáláshoz.”

Recommended Posts