Eddig az erőnléti edzéseké volt a főszerep a felkészülésben, most a taktika következik.
Benczés Miklós szerint a szombati felkészülési mérkőzés irama jobb volt, mint amit a hőség megkövetelt volna, mindkét csapat komolyan tette a dolgát.

– Voltak hibák, de a legtöbb nem technikai, hanem rossz döntés: rossz irányú passz, vagy annak erőssége. Voltak hibák, amelyek a játékrészek együttműködéséből fakadtak, ezeket könnyen orvosolhatjuk a felkészülés alatt. Eddig az erőnléti felkészítés kapott nagyobb szerepet, a következő hetekben  foglalkozunk többet a taktikával, az együttműködéssel, a pontrúgásokkal, a támadásépítéssel, a labdakihozatallal, a védekezési eljárásokkal. Van min javítani, látszik, ohgy nem vagyunk még tökéletes formában, de lesz elég időnk javítani – értékelt a mérkőzést követően Benczés Miklós.

A vezetőedző beszámolt az elmúlt napokban végzett munkáról is. A hét a terveknek megfelelően alakult, volt ugyan egy-két kisebb sérülés, amely hátráltatta a játékosokat.

– Volt egy gyorsasági teszt is, ingafutás volt, rövidebb távot futottak a játékosok, néztük a mozdulatok gyorsaságát, a futási sebességet. Arra voltunk kíváncsiak, kié átlag feletti, egy-egy poszton ugyanis fontos a sebesség, hiszen óriási előnyt jelent, de nem mindegyiken – mondta Benczés Miklós.
Az eredmények szerint egyébként csütörtökön Polényi Gábor, Dallos Máté és Sipos Gergő teljesítette legrövidebb idő alatt a 70 méteres ingafutást, távolugrásban pedig Máté János, Harsányi Zoltán, illetve Polényi Gábor és Hegedűs Dávid voltak a legjobbak.

Fotó: BB

Recommended Posts