A hétfő esti RangAdó Díjátadó Gálán Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry FC szakmai-igazgatója vette át az elismerést.


 

Azok után, hogy vasárnap hivatalosan is befejeződtek az OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának küzdelmei, egy nappal rá az ilyenkor szokásos RangAdó Díjátadó Gálát is megrendezte a Magyar Labdarúgó-szövetség. Az eseményen több kategóriában is győztest hirdettek, idén pedig a Mezőkövesd Zsóry FC nevét is ott találhattuk a díjazottak között.

Egészen pontosan a szezon legsportszerűbb csapatának járó Fair Play-díjat nyerte el az idei bajnokság hatodik helyezettje, az elismerést a klub szakmai-igazgatója, Tóth László vehette át a budapesti rendezvényen. – A díjátadó gála történetében a mostani volt az első alkalom, hogy elismerésben részesült a mezőkövesdi labdarúgás, vagy azért, mert a klub nem volt első osztályú, vagy, mert nem sikerült olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtani – fogalmazott honlapunknak Tóth László.

– Azt gondolom, hogy manapság különösen nagy szerepe van a fair playnek, pláne, ha valaki emiatt kap elismerést, hiszen például, hogyha egy riválissal szemben minden mutatónk ugyanolyan lett volna, akkor legvégül ez rangsorolna. A díjjal, illetve, hogy azt a Mezőkövesd Zsóry FC kapta meg, bebizonyosodott, hogy valóban nagyon sportszerű együttest alkotunk mind a pályán, mind azon kívül, hiszen nem csak a sárga, és piros lapokat nézik ilyenkor, hanem például, hogy az adott csapat tagjai hogyan viselkednek a játékvezetőkkel, hogyan nyilatkoznak, vagy éppen milyen kapcsolatot ápolnak az ellenféllel. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen formában is részt tudtunk venni a gálán, és ez is hűen tükrözi azokat a szakmai törekvéseket, és munkát, amelynek a mezőkövesdi labdarúgásban eddig páratlan, hatodik helyezés volt az eredménye.

Amint azt portálunk megtudta, a végső sorrend kialakításához minden NB I-es és NB II-es mérkőzést öt szempont alapján pontoztak a találkozók játékvezetői, ellenőrei. Az ebből kialakult pontszámok alapján zárt élen a mezőkövesdi csapat, és érdekesség, hogy már a bajnokság téli szünetében is első helyen álltak a sárga-kékek. A pontrendszer alábbi szempontok alapján számítanak:

  • Sárga és piros lapok
  • Az ellenfél tisztelete
  • A játékvezetői csapat tisztelete
  • A csapatvezetők magatartása
  • A nézők magatartása (fontos szempont, hogy száz fő feletti szurkolói jelenlétet értkelnek csak)

 

Természetesen ezen kívül is akadtak még díjak, ezek nyerteseiről az nso.hu alapján írunk.

„A hétfő esti díjátadó gálán kiderült, hogy az év játékosa Loic Nego (Mol Vidi) lett, megelőzve a ferencvárosi Davide Lanzafamét és a Honvéd válogatott labdarúgóját, Holender Filipet. Az év női játékosának Fenyvesi Evelint (Ferencváros) választották. Marco Rossi szövetségi-kapitány a Debrecen szakvezetőjének, Herczeg Andrásnak adta át az év edzője díjat. A másik két jelölt Marko Nikolics (Mol Vidi FC) és Szerhij Rebrov (Ferencváros) volt. Az év gólja kategóriában a szurkolók szavazata alapján a debreceni Zsóri Dániel Ferencváros elleni, utolsó perces, ollózó találata nyert Lovrencsics Gergő Vidi elleni, és Bódi Ádám Paks elleni góljával szemben.

A legjobb játékvezetőnek Iványi Zoltán bizonyult, aki Vad II. István és Andó-Szabó Sándor előtt megvédte a címét. A női NB I felfedezettje a ferencvárosi Pusztai Sára, a férfié Kiss Tamás (Puskás Akadémia) lett. Megkapta az elismerést a két gólkirály, az egyaránt 16-16 találatig jutó Holender Filip (Honvéd) és Davide Lanzafame (Ferencváros) is.”

 

Fenyves Balázs
(FOTO: borsonline.hu)

Recommended Posts