Remek hétvégét zártak összességében csapataink, tizenhat pontot sikerült begyűjteni a bajnoki mérkőzéseken.

Több együttesünk is remekelt, felnőtt férfi és női csapatunk egyaránt egygólos mérkőzésen diadalmaskodott, a férfiak hat nyeretlen találkozó után nyertek újra bajnoki összecsapást. Második csapatunk a listavezető Cigánd ellen ért el rendkívül értékes sikert hazai pályán, de magabiztos győzelmet aratott U17-es és U19-es fiúcsapatunk is. Egészen különleges találkozón vannak túl U16-os leányaink, akik Kazincbarcikán 14 gólos döntetlent játszottak és úgy szereztek pontot, hogy az észak-borsodiak már 5-0-ra vezettek az első félidő felénél. Csapatunkban Schmidt Ramóna káprázatos teljesítményt nyújtott, 6 góllal vette ki a részét a pontszerzésből. Rajta kívül többen is remekeltek az ellenfél kapuja előtt labdarúgóink közül, Barta Donát és Peti Géza Szilveszter mesterhármast ért el, míg Lekli Soma Kende és Gíber Attila duplázott a hétvégén lejátszott bajnoki találkozókon. U12-es és U13-as fiú együtteseink Kisvárda elleni mérkőzését elhalasztották, a két összecsapást november 3-án pótolják majd a felek.

 

A hétvégi eredmények:

 

OTP Bank Liga:

Mezőkövesd Zsóry FC – Debreceni VSC 1-0

Gólszerzőnk: Drazic

 

B-A-Z. Megyei I. osztály:

Mezőkövesd Zsóry FC II. – Cigánd SE 3-2

Gólszerzőink: Gíber 2, Sipos

 

MLSZ Országos U12 Észak-Kelet:

Várda Labdarúgó Akadémia – Mezőkövesd Zsóry FC (Elhalasztva)

 

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet:

Várda Labdarúgó Akadémia – Mezőkövesd Zsóry FC (Elhalasztva)

 

MLSZ Országos U14 Alap csoport Kelet:

Mezőkövesd Zsóry FC – Békéscsaba 1912 Előre SE 0-4

 

MLSZ Regionális U15 Kiemelt csoport Kelet:

BVSC-Zugló – Mezőkövesd Zsóry FC 4-2

Gólszerzőink: Polgár Sz., Csomós

 

MLSZ Regionális U17 Észak:

Mezőkövesd Zsóry FC – Ózd VSE 9-0

Gólszerzőink: Barta 3, Peti G. 3, Pásztor N., Oláh A., Lakatos L.

 

MLSZ Regionális U19 Észak:

Mezőkövesd Zsóry FC – Kolorcity Kazincbarcika SC 2-0

Gólszerzőnk: Lekli 2

 

Leány Regionális U14 HNP Észak-Keleti csoport:

Mezőkövesd Zsóry FC – Eger Labdarúgó Sport Kft. 0-15

 

Leány Regionális U16 HNP Keleti csoport:

Kolorcity Kazincbarcika SC – Mezőkövesd Zsóry FC 7-7

Gólszerzőink: Schmidt 6, Szabó D.

 

B.A.Z megyei női csökkentett pályaméret:

Szirmabesenyői SK – Mezőkövesd Zsóry SE 0-1

Gólszerzőnk: Kalóz

Recommended Posts