Pintér Attila szerint bejött a félidőben elmagyarázott taktika, Feczkó Tamás Dombó tesztelését hiányolta.

Pintér Attila: Kalapot emelek a játékosaim előtt. Nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen amit a felkészülési időszakban tettek, annak ellenére, hogy egy hete nem úgy sikerült a bajnoki, megmutatták, milyen erőben vannak, s milyen fegyelmezetten tudnak egymásért és a klubért küzdeni. A játék elejét is mi irányítottuk. Ha az utolsó passzok pontosak, már egyenlő létszámban is  megszerezhettük volna a vezetést. Az erőnket mutatja, amikor Tamást kiállították, akkor is nagyon fegyelmezetten irányítottuk tovább a játékot. Félidőben elmondtuk, mit kérünk, hol lehet gólhelyzetbe kerülni. Maximálisan be is jött, hiszen a széléről fölálló két éket nem tudták koordinálni, s ezzel volt olyan lehetőségünk 1-0 után is, amelyből gólt érhettünk volna el. Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal is, kilenc emberrel lefutballoztuk a Balmazújvárost. Azt is hozzátenném, hogy Vácon – bár sokak szerint a játékosok nem küzdöttek – tették a dolgukat becsülettel. Ott is volt 1-0-nál megszerezhettük volna a győzelmet, nem sikerült. Ez egy alakuló csapat, mindegy, milyen játékosokat igazoltunk. Lehetnek hullámvölgyek. A váci meccset nem nevezem annak, egy csúfos vereség volt, amiben olyan hibákat követtünk el, amit könyörtelenül kihasznált az ellenfél. Mutatja a csapat erejét, hogy küzdöttek egymásért, s hogy dolgoztak a felkészülés idején. Minden győzelem erőt ad, ebből is tanulni kell. Megpróbáljuk minél jobban föltérképezni a Zalaegerszeget, s onnan is három ponttal hazatérni.

Feczkó Tamás: Az a csapat, amelyik nem tud gólt lőni, az mérkőzést sosem fog nyerni. Azzal, hogy tíz ember ellen játszottunk, magunknak teremtettük meg a lehetőséget azokból a szituációkból, amelyekkel készültünk. A második félidő nem úgy indult, ahogy megbeszéltük. Sajnos nem tudtunk helyzetet kialakítani, nem tudom, hogy Dombó milyen formában van, s ez a legnagyobb probléma. Nem vagyok elégedett, hiszen nem rúgtunk gólt, s kikaptunk, még ha a Mezőkövesd otthonában történt is, ahol valósak lehetnek az NB I-es álmok.

Recommended Posts