Milan Milanovics irányítja csapatunkat vezetőedzőként. A 61 éves szakemberrel egyebek mellett korábbi játékos és edzői pályafutásáról, mezőkövesdi terveiről, első benyomásairól és a Kisvárda elleni hétvégi bajnoki mérkőzésről beszélgettünk.

– Játékosként megfordult egyebek mellett az egyaránt szerb Partizan Belgrade, az FK Cukaricki, a Radnicki Nis csapataiban, valamint több német együttesben is futballozott, játszott például az FC Augsburg, az EFC Stahl és az FC Gütersloh gárdájában. Hogyan foglalná össze a játékospályafutását?

– Szélső poszton játszottam, gyors voltam és jó lövőerővel rendelkeztem, ezek voltak az erősségeim. Jugoszláviában nevelkedtem a Partizan Belgrade akadémiáján, majd a jugoszláv élvonalban is játszottam, ezt követően Németországban légióskodtam, majd a karrierem végén Feröerre igazoltam.

– Milyen sikereket ért el játékosként?

– Utánpótlás szinten erős volt a Partizan Belgrade csapata, sok tornát és bajnoki címet nyertünk. Kelet-Németországban kupadöntőt játszottam, amire nagyon büszke vagyok, emellett az Intertotó Kupában is szerepeltem és a Kupagyőztesek Európa Kupájában is pályára léphettem.

– Több szerb csapat mellett a moldáv FC Sheriff Tiraspol csapatánál asszisztensedzőként és vezetőedzőként is dolgozott. Emellett megfordult az örmény Alashkert FC, a kazah Irtysh Pavlodar és a szintén kazah Tobol gárdájánál is, míg legutóbb Szerbiában, az FK Radnik Surdulica csapatánál dolgozott. Milyen eredményeket ért el edzőként?

– Ugyan nem irányítottam a két szerb nagy csapatot, a Partizant és a Crvena Zvezdát, viszont azoknál a kis költségvetésű szerb kluboknál, ahol edzősködtem, a lehetőségekhez képest jól szerepeltünk, stabil középcsapatok voltunk. Ezekre az eredményekre büszke vagyok. Az Alaskertnél és a Tobolnál 3. helyen végeztünk, ami szép eredmény volt, hiszen patinás klubokkal sikerült elérni.  Az Irtysh Pavlodarral, amíg én voltam az edző a képzeletbeli dobogó negyedik helyén álltunk a megszerezhető pontok alapján.  A Sheriff Tiraspol esetében is egy komoly klubot irányíthattam és Örményországban, Kazahsztánban, valamint Moldovában is játszottunk nemzetközi kupamérkőzéseket.

– Mikor keresték meg Mezőkövesdről és mi döntött a klub mellett?

– Miután a mezőkövesdi klub felvette velem a kapcsolatot, minden nagyon gyorsan, mindössze két-három nap alatt történt. Általában akkor vált edzőt egy csapat, ha baj van. Nekem nagyon tetszett a projekt, amit felvázoltak a klub vezetői, nagy kihívásnak tartom. Szeretném, ha a csapat minél előbb átvenné és elsajátítaná az elképzeléseimet és ennek megfelelően játszana majd a pályán. A klubban nagyon jók a feltételek, minden adott az eredményes munkához. Az is pozitív a számomra, hogy egy Európai Uniós országban lehetek edző, ez plusz motivációt jelent.

– Milyenek az első benyomásai a klubról, az infrastruktúráról?

– Azzal kezdeném, hogy már láttam a stadiont és nagyon tetszik, egy kompakt, szép új létesítmény. Az edzőközpont pedig nagyon jól felszerelt, az edzőpályák nagyon jó minőségűek, minden adva van az eredményes munkához.

– Milyen célokkal érkezett Mezőkövesdre?

– Az első és legfontosabb cél, hogy a csapat bennmaradjon az első osztályban. Ezután majd meglátjuk a további célokat.

– Milyen játékstílust szeretne kialakítani?

– Olyan stílust szeretnék kialakítani, amivel eredményes lehet a csapat. Természetesen van egy elképzelésem arról, hogy milyen játékot játsszon a csapat. Előre nem szeretnék semmit mondani, mert ehhez először is meg kell ismernem a játékosokat és a bajnokságot. Miután megismertem őket, a saját játékomra alkalmas csapatot szeretnék kialakítani, remélem, hogy ebből már a hétvégén látszódni fog valami.

– Várható változás a szakmai stábban?

– Nagy valószínűséggel nem lesz változás a szakmai stábban, a korábbi segítőkkel fogok együtt dolgozni.

– Mennyire ismeri a magyar bajnokságot?

– A Ferencváros eredményeit figyelemmel kísértem, játszottak például a Crvena Zvezda ellen is, az Újpestet pedig a játékosok és a szerb Nebojsa Vignjevic vezetőedző miatt követtem. Emellett a magyar bajnokságot és a magyar válogatott szereplését is figyelemmel kísértem, ugyanakkor nem mondhatom azt, hogy a teljes magyar bajnokságot ismerem. Elkezdtem a Mezőkövesd legutóbbi mérkőzéseit is nézni, a színvonalról van egy kialakult képem, de azért idő kell ahhoz, hogy mindent megismerjek és jobban lássam, hogy a bajnokságban milyen képességű játékosok és csapatok szerepelnek.

– Mit vár a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzéstől?

– Tisztában vagyok vele, hogy a Kisvárda mögöttünk van a tabellán, sok légiós szerepel a csapatukban és nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Ennél jobban azonban nem szeretnék az ellenfelünkre összpontosítani, nekünk saját magunkkal kell foglalkoznunk, mert nagyon kevés időnk van a szombati mérkőzésig. A csapatot szeretném mentálisan, fizikailag és taktikailag is felrázni és felkészíteni, jobb állapotba szeretném hozni, mert erre lesz csak időnk.

A Kisvárda Master Good elleni OTP Bank Liga mérkőzés február 17-én, szombaton 15.30-kor kezdődik majd a Városi Stadionban.

Recommended Posts