Szombaton 14.30-kor a 3. helyen álló Paksi FC vendégeként lép pályára csapatunk az OTP Bank Ligában. A mérkőzésről Vajda Sándort kérdeztük, aki elsőként a Kecskeméten aratott győzelemről beszélt.

– Már nagyon vártuk az első győzelmet, kellett a csapatnak és önbizalom szempontjából is nagyon fontos volt. Természetesen nem szállhatunk el ettől az eredménytől, ugyanúgy készültünk ezen a héten is a bajnoki mérkőzésre, mint a múlt héten. Habár nyertünk egy meccset, ezzel együtt nagyon sok okunk még nincs az örömre, a bajnokság elején járunk, meg kell próbálnunk ezt a mentalitást tovább vinni, szerényen a földön maradva próbálunk jó eredményt elérni a hétvégén is. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, tudjuk, hogy a Paks egy nagyon masszív, agresszív focit játszó csapat, jól támadnak le, a legutóbbi három bajnoki mérkőzésüket úgy nyerték meg, hogy még gólt sem kaptak, ez jelzi az erejüket. Az egy az egy elleni párharcokra és a beadásokra is nagyon figyelnünk kell, döntő lehet, hogy ki nyeri meg a párharcokat és ki tudja felszedni a második labdákat. Minden mérkőzésen a győzelem reményében lépünk pályára, bízom benne, hogy azzal a játékkal és hozzáállással játsszunk majd, amely Kecskeméten jellemzett bennünket és jó eredményt fogunk elérni – mondta középpályásunk.

Recommended Posts