Gól nélküli első félidő után, Vajda Sándor és Stefan Drazics találataival 2-1-re győztük le az NB II-es Kazincbarcikát.


 

Amint azt több alkalommal is említettük, ez a hét nem tartogatott tétmérkőzést a Mezőkövesd Zsóry FC programjában, a tréningek mellett egyedül egy péntek délelőtti felkészülési meccset, amelyet a másodosztályban szereplő Kazincbarcikai SC ellen játszott az együttes.

A találkozón természetesen nem az eredmény volt a lényeg, hanem, hogy mindenki hasonló terhelést kapjon. Ennek megfelelően, mind a két félidőben különböző felállásban és sorral játszottak a mezőkövesdiek, akik az első negyvenöt percben még nem tudtak eredményesek lenni.

Fordulás után aztán Vajda Sándor szerzett vezetést a mieinknek, amire vendég részről Szabó Lucas még válaszolni tudott, de Stefan Drazics gólja már a győzelmet jelentette. A borsodi riválissal szembeni edzőmérkőzéssel véget is ért a hét érdemi része, legközelebb hétfőn jelentkeznek edzésre a csapat tagjai, hiszen jövő szombaton már robog tovább a bajnokság, méghozzá egy Budapest Honvéd elleni, hazai összecsapással.


 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Felkészülési mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC – Kazincbarcikai SC (NB II.) 2-1 (0-0)
MEZŐKÖVESD, 1. félidő: Szappanos – Farkas, Pillár, Katanec, Vadnai – Cseri, Tóth M., Iszlai, Tóth B. – Molnár G., Koszta.
MEZŐKÖVESD, 2. félidő: Dombó – Eperjesi, Meskhi, Szalai, Silye – Bertus, Szeles, Pekár, Vajda S. – Drazics, Dragóner. Vezetőedző: Kuttor Attila.
Gólszerzők: Vajda S., Drazizs, ill. Szabó L.

 

Fenyves Balázs, 2019.03.23.
(FOTO: Barczi Gábor, Mezőkövesd Média Nonprofit Kft.)

Recommended Posts