1-0-ás győzelmet aratott csapatunk ellen a listavezető Paksi FC az OTP Bank Ligában.
A remekül szereplő dunántúli gárda lépett pályára együttesünk vendégeként a bajnokság 19. fordulójában ma délután. A két csapat ellentétes célokért küzd a pontvadászatban, a tolnai együttes 37 ponttal a 2. helyről, míg csapatunk 15 ponttal a 11. helyről várhatta az egymás elleni mérkőzést. A tavaszi nyitófordulóban labdarúgóink 3-0-ra kikaptak a Kecskeméttől, míg a Paks 2-1-re legyőzte a Puskás Akadémiát, csapatunk a javítás reményében lépett pályára.
Együttesünk kezdője alaposan átalakult a Kecskemét elleni találkozóhoz képest, mindössze öten, Beriashvili, Vajda, Gomis, Cseke és Drazic kezdett ezúttal is. A vendégeknél négy változtatás történt a Puskás Akadémia elleni mérkőzéshez viszonyítva, Lenzsér, Haraszti, Könyves és Hahn helyett Szélpál, Skribek, Szabó B. és Tóth B. lépett pályára kezdőként.
A mai mérkőzés ünnepélyes kezdőrúgással indult. Tóthpál Tibor január 10-én ünnepelte a 68. születésnapját, a jeles esemény apropóján családja köszöntötte csapatunk lelkes, hűséges szurkolóját a kezdőrúgás lehetőségével.
Csapatunk játszott fölényben az első 10 percben, de helyzetre a 10. percig kellett várni, ekkor egy szép mezőkövesdi támadás végén Drazic lőtt távolról kevéssel a jobb alsó sarok mellé. Két perccel később a túloldalon Tóth B. előtt nyílt lehetőség a gólszerzésre, de közeli kísérlete után Kovácsik nagy bravúrral, elvetődve kiütötte a labdát, együttesünk kapusa ezután Skribek éles szögből leadott ismétlését is hárította. A 21. percben egy formás hazai akció végén Drazic cselezett a 16-oson belül, a lövés előtt azonban Szélpál szögletre tisztázott támadónk elől. Bőle sarokrúgását követően Cseri tüzelt kapásból távolról jócskán a kapu fölé. A 26. percben Vajda lőtt 25 méterről a bal alsó sarok mellé úgy, hogy Windeckerről pattant a labda az alapvonalon túlra. Öt perccel később Cseri veszélyes szabadrúgása után Hedlundról vágódott a labda nem sokkal a kapu mellé. A 37. percben egy gyors hazai kontra végén Cseri Bőlét hozta játékba, akinek a beadását követően Hedlund elől tisztáztak a paksi védők. A 40. percben Szabó I. B. 18 méteres lapos lövését Kovácsik hatástalanította. A 42. percben Hedlund átadása után Cseri lőtt éles szögből, Szappanos szép mozdulattal hárította az életerős próbálkozást.
Fordulás után gyorsan megszerezték a vezetést a vendégek; egy formás paksi támadás végén Skribek passzolt középre, ahol Szabó I B. 11 méterről a bal alsó sarokba helyezett a 47. percben. Az 53. percben ismét a paksiak veszélyeztettek, Szabó I B. beívelése után Windecker fejelt közelről kapura, Kovácsik nagy bravúrral védett a jobb alsó saroknál. Az 56. percben Kojnok jobb oldali beadását húzta le Szappanos Hedlund elől. Fél perccel később Cseri bal oldali beadását követően Drazic került ziccerbe, támadónk lövésébe azonban Szélpál önfeláldozóan belevetődött. A 64. percben mindkét csapat kettős cserét hajtott végre; hazai oldalon Cseri és Bőle helyett Samperio és Szalai érkezett, a vendégeknél Szabó I. Bálintot Könyves, míg Skribeket Kocsis váltotta. A 66. percben óriási egyenlítési lehetőség adódott csapatunk előtt, Kojnok cselezte be magát az alapvonalnál a jobb oldalon, a beadása után Samperio 12 méterről a jobb alsó sarok mellé tüzelt. Csapatunk a folytatásban is fölényben futballozott, de helyzetet nem tudott kialakítani a paksiak kapujánál. Ezt követően újra változtattak a csapatok, csapatunkban Kojnok helyett Kállai K., Cseke helyett Szivacski állt be, míg a vendégeknél Tóth B. helyére Böde érkezett. A 77. percben egy bal oldali szögletet követően Drazic bólintott a kapu mellé, a 88. percben pedig Samperio beadását követően Szappanos húzta le a labdát a berobbanó Drazic elől. Ezt követően újabb helyzet már nem alakult ki, így a listavezető paksiak egygólos győzelemmel távoztak városunkból.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC 0-1 (0-0)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1451  néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor (Garai Péter, Belicza Bence Péter)
Mezőkövesd Zsóry FC: Kovácsik – Kojnok (Kállai K. 74. p.), Lukic, Beriashvili, Vajda – Gomis, Cseke (Szivacski 74. p.) – Cseri (Samperio 64. p.), Hedlund, Bőle (Szalai 64. p.) – Drazic. Vezetőedző: Kuttor Attila
Paksi FC: Szappanos – Vas G., Kinyik, Szélpál – Osváth, Windecker, Papp K., Szabó I. B. (Könyves 64. p.), Balogh B. – Tóth B. (Böde 74. p.), Skribek (Kocsis 64. p). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Szabó I B. (47. p.)
Sárga lap: Osváth (41. p.), Szabó I. B. (43. p.), Vajda (54. p.), Gomis (90+1. p.)

Recommended Posts