Megszerezte első pontját a tavaszi szezonban együttesünk, labdarúgóink Zalaegerszegen értek el értékes döntetlent.

A 9. helyen álló dunántúli gárdához látogatott csapatunk a bajnokság 20. fordulójában ma este. A két csapatot hat pont választotta el a tabellán, így együttesünk nagyon fontos pontokért lépett pályára a zalai vármegyeszékhelyen. A felek ellentétes formában várhatták az egymás elleni mérkőzést, az egerszegiek két győzelemmel, míg csapatunk két vereséggel kezdte a tavaszi szezont. Az előző fordulóban Márton Gábor tanítványai 1-0-ra nyertek a Puskás Akadémia vendégeként, míg labdarúgóink 1-0-ra kikaptak a listavezető Pakstól.
A hazaiak két helyen változtattak a Puskás Akadémia elleni mérkőzéshez képest, Medgyes és Croizet helyett Kiss és Sajbán kezdett, míg csapatunkban négy változtatás történt a Paks elleni találkozóhoz viszonyítva, Vajda, Cseke, Cseri és Bőle helyett Szivacski, Brtan, Molnár és Samperio lépett pályára az első perctől.
Csapatunk alakította ki az első lehetőséget a mérkőzésen egy sarokrúgás után, azonban a hazai védők tisztáztak a kövesdi lövést követően a 7. percben. A 11. percben előnybe kerültek a házigazdák, egy jobb oldali beadás után Mance két védő között ugratta ki Bedit, aki közelről a jobb alsó sarokba helyezett. A 22. percben Mance kísérletét követően a védőkről pattant szögletre a labda. A folytatásban elsősorban a két 16-os között pattogott a labda, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 39. percben Gomis veszélyes beadására Drazic emelkedett jó ütemben, azonban támadónk két védő között nem tudott fejelni. A 41. percben Szendrei szerzett labdát a kövesdi térfélen, majd 13 méterről a kapu mellé tüzelt.
A szünetben hármat cserélt együttesünk, Kojnok, Hedlund és Molnár helyére Babunski, Szalai és Bőle állt be. Az 53. percben Szendrei szabadrúgása után Mance lőtt a sorfalba. Két perccel később Bedi lövése pattant meg a védőkön, a labda a kapu jobb oldala mellett hagyta el a játékteret. Ezt követően újra cserélt csapatunk, Brtant Cseke váltotta. A 68. percben egyenlített csapatunk, Bőle szögletét követően tisztáztak a védők, majd Bőle ismétlése után Beriashvili bólintott közelről a léc alá úgy, hogy a labda a kapufáról pattant a gólvonal mögé. Ezt követően cseréltek a hazaiak, Bedi helyett Croizet állt be.  A 73. percben Gomis beívelése után Szalai előzte meg a védőjét, de fejese a keresztléc fölött szállt el. Három perccel később Mance csúsztatását hárította Kovácsik. Ezután újra változtattak a hazaiak, Mance helyett Spoljaric lépett pályára. A találkozó utolsó lehetősége Croizet előtt adódott, a középpályás távolról végzett el szabadrúgást, a labda a vizes talajon megpattant, azonban Kovácsik bravúros mozdulattal hárított a 89. percben, így a mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Zalaegereszegi TE FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-0)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna,  1998 néző. Vezette: Káprály Mihály (Szalai Balázs, Becséri Gergely)
Zalaegereszegi TE FC: Dombó – Várkonyi, Evangelou, Safronov – Szendrei, Bedi (Croizet 69. p.), Sankovic, Mim, Kiss – Sajbán, Mance (Spoljaric 78. p.). Vezetőedző: Márton Gábor
Mezőkövesd Zsóry FC: Kovácsik – Kojnok (Babunski 46. p.), Lukic, Beriashvili, Szivacski – Gomis, Brtan (Cseke 64. p.) – Samperio, Hedlund (Szalai 46. p.),  Molnár (Bőle 46. p.)  – Drazic. Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerzők:  Bedi (11. p.), illetve Beriashvili (68. p.)
Sárga lap: Lukic (33. p.), Beriashvili (74. p.), Kiss (77. p.)

Recommended Posts