Folytatta remek sorozatát együttesünk, vasárnap a Budafokot győztük le 2-1-re az OTP Bank Ligában. Megnéztük, hogy a honi sajtóban miként vélekedtek az összecsapásról.

Harcban áll a dobogóért csapatunk, egyebek mellett erre utalt címében az nso.hu. A felvezetőben megemlítették, hogy Pintér Attila irányításával remekül szerepel együttesünk, néhány hónap alatt az utolsó helyről egészen az 5. pozícióig jutottunk és kényelmes helyzetben fogadhattuk a Budafokot. Emellett kiemelték, hogy a fővárosi együttest kétszer is legyőztük 1-0-ra, valamint már 12 mérkőzés óta tart a bajnoki veretlenségünk. Csapatunk az első veszélyes akcióját góllal zárta és Cseri találata után levegőhöz sem hagyta jutni ellenfelét, írták a beszámolóban. A vendégek első helyzetüket a 29. percben alakították ki, majd nem sokkal később egyenlítettek, mely után felnőttek csapatunkhoz, jegyezték meg. A folytatásban kiemelték, hogy labdarúgóink Vojtus találata után kontrákra rendezkedtek be, míg a fővárosiak nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, de nem voltak elég veszélyesek. Összegzésként hozzátették, hogy jó iramú és változatos mérkőzésen érvényesült a papírforma.

Az eltiltott vezetőedző nélkül is megőrizte veretlenségét csapatunk, ezt írta címében a csakfoci.hu. Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen Cseri korán megszerezte a vezetést, majd félóra elteltével magukhoz tértek a vendégek, akik némileg váratlanul Kovács büntetőjével egyenlítettek, emelték ki. Fordulás után is jól kezdtünk, hiszen negyedóra elteltével Vojtus talált a hálóba, tették hozzá. Ezt követően még Skribek lövését és Vojtus fejesét említették meg és összegzésként leírták, hogy csapatunk harmadszor is legyőzte ellenfelét a bajnokságban, így az 5. helyen várhatjuk a folytatást.

„Mezőkövesd-Budafok: Pintér Attila megállíthatatlan”, ezzel a címmel jelent meg az nb1.hu beszámolója. A cikkben kiemelik, hogy csapatunk megállíthatatlan a bajnokságban, sorozatban már 13. meccsen maradtunk veretlenek és ha ezt a formát megőrizzük, akár a dobogó és vele együtt a nemzetközi kupaindulás is elérhető lehet. A meccs főszereplőjének Cseri Tamást, míg kulcsmomentumnak a második gólt választották.

Harmadszor is nyertünk a Budafok ellen a bajnokságban, erre hívta fel a figyelmet az origo.hu. Együttesünk számított a mérkőzés esélyesének és a várakozásoknak megfelelően mi játszottunk jobban, melynek eredményeként a 13. percben egy szépen kijátszott akció végén vezetést szereztünk Cseri bombagóljával, jegyezték meg a tudósításban. A 36. percben Kovács büntetőből szerzett találatával egyenlítettek a fővárosiak, viszont a ráadásban újra előnybe kerülhettünk volna, de Romic az utolsó pillanatban tisztázott Rui Pedro elől, tették hozzá. A második játékrész elején Cseri fejese a lécről pattant ki, majd 10 perccel később Cseri – Besirovic és Vojtus összjátéka után Vojtus lőtt laposan a jobb alsó sarokba, írták a honlapon. Bő negyedórával a meccs vége előtt végleg eldőlhetett volna a találkozó, azonban Vojtus fejese elkerülte a kaput, majd a vendégek a folytatásban hajtottak az egyenlítésért, de játékukból hiányzott az átütőerő, emelték ki.

A találkozóról a Budafoki MTE hivatalos internetes oldala is beszámolt, valamint honlapunkon is olvashatnak tudósítást, jegyzőkönyvvel és edzői értékelésekkel.

Fotó: Gál Péter

Recommended Posts